MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Kereséshez »    Tartalomjegyzékhez »

A kor előrehaladtával a szervezet számos működése hanyatlik. Ez a hanyatlás a szokványos öregedés velejárója, és általában nem tekintik betegségnek, bár gyakran nem könnyű a megkülönböztetés. Idősebb emberek esetében szénhidrátok elfogyasztása után a vércukorszint jobban megemelkedik, mint fiatalabb korban, azonban a cukorbetegséggel együtt járó nagymértékű növekedés már nem nevezhető a szokványos öregedéshez tartozónak. Előrehaladott korban például az új nyelvek tanulásának nehezebbé válásában és a fokozott feledékenységben mutatkozó szellemi hanyatlás hozzátartozik a szokványos öregedéshez, míg a súlyos szellemi hanyatlást jelentő, a rövid távú emlékezés komoly hiányosságával, a tanulási képesség és a valós környezet felfogásának nagyfokú romlásával járó demencia annak ellenére is betegségnek tekinthető, hogy a késői életszakaszban igen gyakori. Az Alzheimer-kór a szokványos öregedéstől eltérő rendellenes folyamat, és ezt az agyszövet boncoláskor végzett vizsgálata is alátámasztja.

Az elmúlt évszázad folyamán az amerikaiak születéskor várható átlagos élettartama nagymértékben növekedett. Egy 1900-ban született fiú várhatóan 46, míg egy leány 48 éves életkort érhetett el. Napjainkban, azonban egy fiúgyermek több mint 73, egy leány csaknem 80 éves kort remélhet. Bár a születéskor várható élettartam növekedése jórészt a gyermekhalandóság jelentős csökkenésének tulajdonítható, nagymértékben nőttek a 40 éven felüli korosztályok életkilátásai is. Így például ma egy 70 éves férfi várhatóan 83 éves koráig, egy 70 éves nő 85 éves koráig él. ((Magyarországon a születéskor várható átlagos élettartam férfiak esetében 66 év, nők esetében 70 év.))

A születéskor várható átlagos élettartam növekedése ellenére a maximális életkor - a legmagasabb kor, amit az ember elérhet - csak kevéssé változott azóta, hogy nyilvántartásokat vezetnek. A legjobb genetikai alkat vagy gyógyellátás ellenére sem várható, hogy bárki is 125 évnél sokkal tovább éljen, bár néhány szakértő szerint ez a szám lassan emelkedhet. Jelenleg egy a kétmilliárdhoz az esélye annak, hogy valaki 120 éves koráig éljen.

Az élettartamot több tényező befolyásolja. Ezek közül az egyik az öröklődés, mely elsődlegesen meghatározza, hogy valaki megkap-e egy betegséget. Például, ha magasabb koleszterin szint kialakulására való hajlamot örökölünk, akkor ez valószínűleg rövidebb életet eredményez, míg a szívbetegségek vagy a rák ellen védelmet biztosító gének öröklése hosszabb élet elérését segítheti. Életmódunk hasonlóképpen fontos hatással van az élettartamra. Ha nem dohányzunk, kerüljük a kábítószert és a túlzott alkoholfogyasztást, egészséges testsúlyt és étrendet tartunk, eleget mozgunk, akkor mindezek csökkenthetik a betegségekkel szembeni fogékonyságunkat. Még a legegészségesebb genetikai alkattal rendelkezők életét is megrövidíthetik a környezetünkben előforduló mérgező anyagok. Az egészségügy az élettartam növekedéséhez a betegségek megelőzésével, illetve kialakulásuk után azok kezelésével - különösen a beteg meggyógyításával (például fertőző betegségek vagy rák esetén) - járul hozzá.

A kor előrehaladtával az emberi test szembetűnő változásokat mutat. Az öregedés első jelei gyakran a váz-izom rendszert érintik, melynek csúcsteljesítménye, még az élvonalbeli atléták esetében is, 35 éves korban hanyatlásnak indul. Mire középkorúak leszünk, érzékszerveink változása is megkezdődik. Ennek egyik szokványos fejleménye például az öregszeműség (presbyopia), ami azt jelenti, hogy a szem már nem képes olyan könnyen fókuszálni a közeli tárgyakra. 40 éves vagy akörüli korban már sokak számára nehézséget okoz, hogy olvasószemüveg nélkül - vagy szemüvegük bifokálisra cserélése nélkül - olvassanak. Egy másik szokványos, bár későbbi fejlemény az időskori nagyothallás (presbyacusis), mely kezdetben a magasabb, később fokozatosan az alacsonyabb hangokat is érintő hallászavar. Az idősebb emberekre tehát a hegedű hangja nem hat úgy, mint fiatalabb korukban, valamint - mivel a zárt mássalhangzók (a k, t, sz, p és a cs) magas tónusúak - azt gondolhatják, hogy az emberek motyognak.

Sok ember szervezetének zsírtartalma idős korra több mint 30%-kal megemelkedik. Ugyancsak változik a zsíreloszlás: a bőr alatti zsírréteg csökken, a hasüregi zsírtartalom nő. Ennek következtében a bőr elvékonyodik és ráncosodik (bár a napsugárzás és a dohányzás nagyobb hatással van a ráncosodásra), törékenyebbé válik, és a test alakja megváltozik.

Nem meglepő, hogy a kor előrehaladtával a legtöbb belszervi működés is hanyatlik. Ezen működések általában kevéssel 30 éves kor előtt érik el teljesítőképességük csúcsát, azután fokozatos, de nem szűnő csökkenésnek indulnak. A működések többsége még ezt a hanyatlást figyelembe véve is megfelelőnek bizonyul az egész élet folyamán, mert a legtöbb szerv a test szükségleteinél lényegesen nagyobb teljesítményre képes (működési tartalékok). Például a máj még fele részének pusztulása esetén is képes ellátni feladatát. Idős korban inkább a betegségek, és nem a szokványos öregedés áll a működési zavarok hátterében. Ennek ellenére, a működésekben mutatkozó hanyatlásnak tudható be, hogy az idős emberek érzékenyebbek a gyógyszerek mellékhatásaira, a környezeti változásokra, mérgező anyagokra, és fogékonyabbak a betegségekre.

Bár a szervek többségének működésében mutatkozó csökkenés csak kevéssé hat az emberek életmódjára, némely szerv működésének visszaesése nagymértékben befolyásolhatja egészségünket és közérzetünket. Például annak ellenére, hogy idős korban a szív által nyugalmi állapotban kilökött vér mennyisége nem csökken jelentősen, legnagyobb teljesítménye elérésekor már nem képes ugyanakkora mennyiséget kilökni, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy az idősebb sportolók nem képesek ugyanolyan teljesítményre, mint a fiatalabbak. A veseműködés változásai jelentősen befolyásolhatják azt, hogy az idősebb emberek mennyire képesek eltávolítani szervezetükből egyes gyógyszerek hatóanyagait.

Gyakran nehéz meghatározni, hogy az egyes változások közül melyek pusztán az életkor következményei, és melyek következnek az életmódból. A mozgásszegénység, a helytelen étrend, a cigarettázás, az alkohol- és kábítószer fogyasztás sok szervünk számára az idő múlásával ártalmas, gyakran ártalmasabb, mint önmagában az öregedés. A mérgező anyagok hatásainak jobban kitett emberek néhány szervük, különösen a vese, a tüdő és a máj működésének határozottabb és gyorsabb romlását érzékelhetik. A zajos környezetben dolgozóknál valószínűbb a nagyobb mértékű halláskárosodás. Némely működés hanyatlása egészségesebb életmóddal megelőzhető. Például a dohányzásról leszokás, akár 80 éves korban is hozzájárul a tüdőfunkciók javulásához, a tüdőrák és a szívbetegségek kialakulási kockázatának csökkenéséhez. A testsúlyt megtartó gyakorlatok hozzásegítenek az izomzat és a csontok erejének fenntartásához, valamint az elesések és a legyengülés megelőzéséhez.

Az öregedéssel foglalkozó tudomány a gerontológia. A geriátria az orvostudománynak az idősek ellátására szakosodott területe. Számos rendellenesség szinte kizárólag időskorban fordul elő, és ezeket időskori panaszoknak vagy betegségeknek szokás nevezni. Más olyan rendellenességek, melyek bármely életkorban előfordulhatnak, az idős emberek esetében eltérő panaszokat vagy szövődményeket okozhatnak. Például a pajzsmirigy-alulműködés fiatalabb emberek esetében súlygyarapodást és nehézkesség érzését okozza, míg idősebb embereknél kezdetben vagy jellemzően zavartságot. A pajzsmirigy-túlműködés a fiatalabbaknál izgatottságot és súlyvesztést, míg idősebbek esetében álmosságot, zárkózottságot, depressziót és zavartságot válthat ki. A depressziótól a fiatalabb felnőttek síróssá, zárkózottá és szembetűnően boldogtalanná válnak. Ugyanakkor a depresszió néha az idősebbek zavartságát, emlékezetkiesését, közönyösségét és fásultságát idézheti elő anélkül, hogy szomorúságot éreznének. A fenti állapotokból következő zavartságot idős emberekben gyakran tévesen demenciának tekintik.

Az olyan akut betegségek, mint a szívroham, combnyaktörés és tüdőgyulladás, melyek régebben gyakran vezettek az idősek halálához, napjainkban kezelhetőek. Ugyanakkor a krónikus betegségek sem járnak már feltétlenül csökkent aktivitással. Sok, cukorbetegséggel, veseproblémával, szívbetegséggel és más krónikus betegséggel küszködő ember tevékeny, aktív maradhat, és nem szorul mások segítségére.

Az idősebb emberek egészségügyi ellátásában a szociális tényezők jelentős szerepet játszanak. Azok, akik társadalmi kapcsolataikat fenntartják akár házastársukkal, barátaikkal, akár érdeklődési körük révén, kimutathatóan kevesebb egészségügyi problémával küzdenek. Azok az idősek például, akik házasságban élnek, vagy megszokják szobájukat, jobb egészségi állapotban vannak, mint azok, akik egyedül élnek. A nem egyedülálló időskorúak kisebb arányban kerülnek kórházba vagy idősek otthonába, mint a magányosak.

Az időskorúak egészségi állapotában az iskolázottságnak is szerepe van. A magasabb iskolai végzettségűek esetében a betegségeket korábban ismerik fel, és egészségi kilátásaik jobbak, még akkor is, ha a betegség felismerése nem korán történik.

Anyagi tényezők is befolyásolják az időskorúak számára hozzáférhető egészségügyi ellátást. A szegénység gyakoribb az idősek körében, mint a népesség egészében. Az olyan programok megvalósítása ellenére is, mint amilyen a Medicare, a Medicaid (USA), valamint a társadalombiztosítás, az idős emberek egy része nem rendelkezik megfelelő egészségbiztosítással, és nehézséget jelent számukra a térítésköteles gyógyellátások és gyógyszerek megfizetése. Ennek következményeként a máskülönben gyógyítható betegségek kezeletlenül maradnak, vagy csak késői stádiumban kerülnek kezelésre.

Időskorúak esetében gyakran előfordul, hogy egyidejűleg több, egymásra is bizonyos mértékig ható betegségben szenvednek. Például a depresszió a demencia fokozásához, a fertőzés pedig a cukorbetegség rosszabbodásához vezethet. Az idősek hajlamosak eltitkolni kisebb problémáikat is, és csak azok súlyosbodásakor fordulnak orvoshoz.

Az időkorúak betegségeihez pszichés tényezők is társulnak, vagy komplikálhatják azokat. Az idősek, ha betegség következtében ideiglenesen vagy véglegesen elveszítik önállóságukat, vagy öreg barátaik, szeretteik halálát élik meg, lehangolttá válhatnak. Ezért a geriáterek olyan ellátást javasolnak, melyben több szakterület működik együtt. Az ilyen jellegű gondozásban a családorvos irányításával egy orvosokból, ápolókból, szociális munkásokból, terapeutákból, gyógyszerészekből és pszichológusokból álló egészségügyi munkacsoport tervezi és végzi a szociális szolgáltatásokat is magában foglaló ellátást.

Progeria-szindrómák: A progeria-szindrómák olyan állapotot jelentenek, mely korai öregedést és a várható élettartam csökkenését eredményezi. Ezen ritka rendellenességek legfeltűnőbb jellegzetessége a rendkívüli módon felgyorsult öregedés. A betegségben érintett gyermekeken az öregedés minden külső jele megjelenik, beleértve a kopaszságot, a hajlott testtartást és a száraz, ráncos bőrt is. Azonban a szokványos öregedéstől eltérően a progeria-szindrómák további jellegzetessége a petefészek és a here hiányos működése (beleértve a sterilitást és a menstruációs ciklusok hiányát), és az alacsony testalkat. A progeria ezért nem teljesen ugyanaz, mint a felgyorsult öregedés.

A progeria-szindrómáknak két típusa van: a kora gyermekkorban kezdődő Hutchinson-Gilford-szindróma (amit egyszerűen progeriaként szoktak említeni), valamint a kamaszkorban vagy a felnőttkor elején kezdődő Werner-szindróma. Mind a két tünetegyüttes veleszületett, de a Hutchinson-Gilford-szindróma genetikai háttere még felderítetlen. Ugyanakkor fontos előrelépések történtek a Werner-szindróma genetikai hátterének megértése felé. A Hutchinson-Gilford-szindróma szklerodermát és kopaszságot, és más, általában az öregedéssel járó állapotokat (például szív-, vese- és tüdőmegbetegedés) okoz. A Werner-szindróma hasonlóképpen szklerodermát és kopaszságot, valamint nagy arányban érelmeszesedést idéz elő. Alapvetően sem a Werner-szindróma, sem a Hutchinson-Gilford-szindróma nem érinti a központi idegrendszert, és így az agyműködéstől függő mindennapos tevékenységeket sem, hacsak a beteget nem éri szélütés. A Werner-szindróma egyéb jellegzetességei közé tartozik a korán kialakuló szürke hályog, az izomsorvadás, és a nagy arányban előforduló rákos megbetegedések (néhány, másoknál csak ritkán megjelenő típus is).

Down-szindróma: gyakoribb a progeria-szindrómáknál, és a fiatal felnőttek esetében az időskorra jellemző olyan állapotokat idéz elő, mint a csökkent glükóz-tolerancia, a vérerek megbetegedései, a nagy arányban előforduló rákos megbetegedések, a hajhullás, az elfajulásos csontbetegségek, és a korai halálozás. A Werner-szindrómától eltérően a Down-szindróma nagymértékben károsítja a központi idegrendszert, szellemi visszamaradottságot, és idősebb korban az agy Alzheimeres demenciára emlékeztető elváltozásait eredményezi.

Kapcsolódó kép »
Kapcsolódó kép »