A fizikoterápia testgyakorlatokból és tornáztatásból áll. Az alkalmazott technikák közé tartoznak a mozgástartomány gyakorlatok, az izomerősítő gyakorlatok, a koordinációs gyakorlatok, a járásjavító gyakorlatok, az általános erőnlétjavító gyakorlatok, a helyváltoztatás megtanulása és a dönthető asztal használata.

A mozgástartomány gyakorlatok:A mozgástartomány szélütés vagy hosszas betegágyhoz kötöttség után általában korlátozódik. Ez fájdalommal járhat, gátolja a beteg életműködéseit vagy hosszabb fennállás esetén felfekvéseket eredményezhet.

A mozgástartományt az ízületek elmozdulási szögének mérésére használt, goniométer elnevezésű eszközzel mérik fel. A mozgástartomány az életkor előrehaladtával általában csökken, ez azonban többnyire nem gátolja az idős embereket mindennapi önellátó tevékenységeik elvégzésében.

A mozgástartomány gyakorlatok lehetnek aktívak, ha segítség nélkül képes valaki az izom- vagy ízületi gyakorlatokat végezni; segítséggel aktívak, ha a beteg izmai túl gyengék ahhoz, hogy egyedül végezze a gyakorlatokat, vagy az ízület mozgatásakor fájdalmat érez; vagy passzívak, ha nem tud aktívan részt venni a gyakorlatokban. A segítséggel aktív és a passzív mozgástartomány gyakorlatokat a sérülések elkerülése érdekében igen óvatosan kell végezni, bár némi kellemetlenség elkerülhetetlen lehet.

A terápia kezdete előtt a terapeuta megállapítja, hogy a korlátozott mozgást az inak, ínszalagok vagy izmok feszessége okozza-e. Ha a feszes izmok jelentik az okot, az ízületet erőteljesebben lehet mozgatni; feszes inak vagy ínszalagok esetében finomabb nyújtást alkalmaznak, bár némely esetben műtéti beavatkozásra is szükség lehet, mielőtt a mozgástartomány gyakorlatokat elkezdenék. Az adott ízületet a fájdalomérzés után is mozgatják, de ennek nem szabad maradandó (vagyis a mozgatás után is folytatódó) fájdalomérzéssel járnia. A hosszabb ideig tartó mérsékelt nyújtás hatásosabb, mint a rövidebb, erőteljes. A hosszabb időtartamú nyújtásokra csigára erősített súlyokat alkalmaznak, naponta körülbelül 20 perces időtartamra.

Izomerősítő gyakorlatok:Az izmok erősítésére igen sok gyakorlattípus létezik; ezek mindegyikében egyre növekvő ellenerőt alkalmaznak. Amikor az izom gyenge, önmagában a gravitáció is elegendő. Ahogy az izom ereje növekszik, úgy rugalmas szalagokkal vagy súlyokkal növelik fokozatosan az ellenerőt. Ezzel az izom tömege és ereje is növekszik, állóképessége javul.

Koordinációs gyakorlatok:Ezeket a célirányos gyakorlatokat általában szélütés vagy agyi sérülés következtében fellépő egyensúlyozási és koordinációs problémákkal küszködő betegek esetében alkalmazzák. A gyakorlatok lényege a jellegzetes mozgássor ismétlése, ami egyszerre több izmot és ízületet mozgat meg: például tárgy felemelése vagy testrész megérintése.

Járásjavító gyakorlatok:Az ilyen gyakorlatok célja a beteg önálló vagy segítséggel történő járóképességének javítása. A járásjavító gyakorlatok megkezdése előtt némely esetben mozgástartomány vagy izomerősítő gyakorlatok szükségesek. Egyeseknek segédeszközre, például járókeretre lehet szükségük. A foglalkozásokat párhuzamos korlátok között kezdhetik, különösen akkor, ha a beteg egyensúlyozása bizonytalan; majd később járókerettel, mankóval vagy bottal folytathatják. Előfordul, hogy valakire övet kell erősíteni, amit a terapeuta az elesések megakadályozására használ.

Ha a beteg vízszintes felületen már biztonságosan mozog, megkezdhető a járdaszegélyre fellépés vagy a lépcsőhasználat megtanulása. A beteget a lépcsőzés tanításakor úgy kell utasítani, hogy felfelé menet először az ép lábával lépjen, míg lefelé először a sérült lábbal. Ezek az utasítások jól megjegyezhetők "a föl a jó, le a rossz" kifejezés memorizálásával.

Általános erőnlétjavító gyakorlatok:E gyakorlatok a mozgástartomány gyakorlatok, az izomerősítő gyakorlatok és a járásjavító gyakorlatok olyan kombinációját jelentik, melyek a hosszabb idejű ágyhoz kötöttség vagy mozdulatlanság hatásainak megszüntetésére szolgálnak. Az általános erőnlétjavító gyakorlatok hozzájárulnak a megfelelő véráramlás helyreállításához, a szív és a tüdő működésének javításához.

A helyváltoztatás megtanulása:A rehabilitáció egyik sarkalatos pontja a helyváltoztatás megtanulása, mivel azok a betegek, akik nem tudnak önállóan eljutni ágyukból a székre, vagy a székből a WC-re, vagy nem tudnak álló helyzetbe emelkedni, általában 24 órás felügyeletet igényelnek. A helyváltoztatás megtanítására alkalmazott technikákat aszerint választják meg, hogy a beteg rá tud-e nehezedni egyik vagy mindkét lábára, megfelelően meg tudja-e tartani egyensúlyát, vagy esetleg nem szenved-e féloldali bénulásban. Segédeszközök is igénybe vehetők. Azoknak a betegeknek például, akik nehezen állnak fel ülő helyzetből, segítséget jelenthet egy általuk is működtethető, felemelhető ülőke, magasított szék vagy egyéb segédeszköz.

A dönthető asztal:A felálláskor vérnyomásesés miatt szédülő (ortosztatikus hipotónia ) betegeknek, segítséget jelenthet a dönthető asztal. A háton fekvő beteget a lábtartóval felszerelt párnázott asztalon szíjakkal rögzítik. Az asztalt úgy döntik meg, hogy dőlésszöge csak nagyon lassan emelkedjen, és a beteg csaknem függőleges helyzetbe kerüljön. A lassú megdöntéssel a vérerek visszanyerik összehúzódásra való képességüket. A beteg tűrőképességétől függ, hogy mennyi ideig tartják fenn az asztal helyzetét, de ez nem haladhatja meg a 45 percet. A dönthető asztalt naponta egyszer vagy kétszer lehet alkalmazni, és hatásossága a beteg állapotától függ.