A belső nemi szervek járatot képeznek (a nemi traktust). Ez a járat az alábbiakból áll:

• a hüvely (a szülőcsatorna része), ahová az ondó (sperma) bejut, és ahonnan a magzat előbukkan
• az anyaméh, ahol az embrió magzattá fejlődik
• a petevezetők, ahol a spermium megtermékenyítheti a petesejtet.
• a petefészkek amelyek a petesejteket termelik és bocsátják ki.

Az ondósejt (spermium) felfelé vándorol e járatban, míg a petesejtek lefelé.

A járat elején, éppen a hüvelynyílásban található a szűzhártya, amely egy nyálkahártya. Szűzlányoknál a szűzhártya általában szoros gyűrűként veszi körbe a bemenetet, de teljesen fedheti is a nyílást. A szűzhártya segít a nemi szervek védelmében, de nem szükségszerű az egészség fenntartásához. Az első közösülési kísérletnél berepedhet, de olyan puha is lehet, hogy nem történik repedés. A szűzhártya sportolás közben illetve tampon, vagy pesszárium behelyezésekor is beszakadhat. A beszakadás általában enyhe vérzést okoz. Olyan nőknél, akik már élnek nemi életet, a szűzhártya észrevehetetlen lehet, vagy kis szövetdarabokat képez a hüvelynyílás körül.

A hüvely egy vékony, izmos, de tágulékony szerv, amely felnőtt nőben 10-12 cm hosszú. A külső nemi szerveket köti össze az anyaméhhel. A hüvely a nemi aktus során az az elsődleges nemi szerv, amelybe a pénisz behatol. Rajta keresztül jut az ondósejt a petesejthez, és erre távozik a menstruációs váladék, vagy a magzat a külvilágba.

A hüvelyben általában nincs űr, hacsak nem tárják fel, például nemi aktus vagy vizsgálat során. A hüvely alsó harmadát rugalmas izmok veszik körül, amelyek meghatározzák nyílásának átmérőjét. Ezek az izmok közösülés során ritmusosan összehúzódnak, és intim tornával erősíthetők.

A hüvelyt nyálkahártya borítja, amelyet nedvesen tart a felületén található sejtek, és a méhnyak (a méh alsó része) mirigyeinek váladéka. Ezek a nedvek hüvelyváladékként távozhatnak a külvilágba, ami normális jelenség. A nő termékeny évei során a hüvelyfalon redők találhatók. A serdülőkor előtt és a változókor után (ha a nő nem szed hormonpótlást), a hüvelyfal sima.

A méh vastag falú, izmos, körte alakú szerv, amely a kismedence közepén helyezkedik el, a hólyag mögött, és a végbél előtt. A méhet számos szalag tartja helyén. A méh elsődleges szerepe a fejlődő magzat befogadása. A méh a méhnyakból és a méhtestből áll.

A méhnyak, a méh alsó része, benyúlik a hüvely felső végébe, és nőgyógyászati vizsgálat során látható. A hüvelyhez hasonlóan a méhnyak is nyálkahártyával fedett, de a méhnyak nyálkahártyája sima.

Az ondósejtek bejutása a méhbe, és a menstruációs vér kijutása a méhből, a méhnyakban lévő nyakcsatornán történik. Ez a csatorna vékony. Vajúdás során a csatorna megnyílik, hogy a babát átengedje. A méhnyak általában jó gátat jelent a baktériumok számára, kivétel ez alól a menstruáció ideje, a tüszőrepedés körüli időszak és a szülés. Közösülés során a méhnyakon keresztül baktériumok juthatnak be a méhbe. Eltérően azoktól a baktériumoktól, amelyek nemi úton terjedő betegségeket okoznak, a hüvelyben normálisan található baktériumok ritkán okoznak bajt.

A méh nyakcsatornája nyákot termelő mirigyekkel fedett. Ez a nyák sűrű, és a spermiumok nem tudnak azon áthatolni, csak a peteérés előtti időszakban. Peteéréskor a nyák állaga megváltozik, hogy az ondósejtek át tudjanak azon úszni, és létrejöhessen a megtermékenyítés. Ebben az időben, a méhnyak nyáktermelő mirigyei 2-3 napig képesek élő ondósejteket tárolni. Ezek a spermiumok aztán feljuthatnak a méhtestbe, és a petevezetőkbe, hogy megtermékenyítsék a petesejtet. Így a tüszőrepedést megelőző 1-2 nappal történt közösülés terhességet eredményezhet. Vannak olyan nők, akikben a menstruáció és a peteérés közötti idő hónapról hónapra változik. Ennek következtében a menstruációs ciklus különböző időpontjaiban foganhat terhesség.

A méhtest, amely nagyon izmos, képes kitágulni, hogy befogadja a növekvő magzatot. Izmos fala a szülés során összehúzódik, hogy a magzatot a méhnyakon és a hüvelyen keresztül kinyomja. A termékeny évek során a méhtest kétszer olyan hosszú, mint a méhnyak. A menopauza után ennek fordítottja igaz.

A nő termékenységi ciklusának részeként (amely általában egy hónap hosszúságú), a méhtest belső borítása, a méh-nyálkahártya (endometrium) megvastagszik. Ha a nő nem lesz terhes az adott ciklusban, a nyálkahártya legnagyobb része lelökődik, és vérzés jelentkezik; a fentiek eredménye a menstruációs ciklus.

A két, kb. 5-7 cm hosszú petevezeték, a méh felső végéből vezet a petefészkek felé. A petevezetők nem érintkeznek a petefészkekkel. Ehelyett a petevezetők vége kémény alakúvá öblösödik, amelynek ujjszerű nyúlványai (fimbriái) vannak. Amikor a petefészekből kiszabadul egy petesejt, a fimbriák bevezetik a petesejtet a petevezető relatív nagy nyílásába.

A petevezetőket vékony, hajszerű nyúlványok bélelik (csillószőrök), a csillószőrök és a petevezető falának izomzata hajtja a petesejtet a petevezetőn végig a méhbe. A petesejtet a petevezetőben termékenyítheti meg egy ondósejt.

A petefészkek általában gyöngyházszínűek, nyújtott alakúak, és valamivel kisebbek, mint egy tyúktojás. A méhhez szalagok rögzítik. A női (ösztrogén és progeszteron) és férfi nemi hormonok termelésén túl a petefészkekben érnek meg, és lökődnek ki a petesejtek. A fejlődő petesejtek folyadékkal telt üregekben (a tüszőkben) tárolódnak a petefészkek falában. Minden tüsző egy petesejtet tartalmaz.