Az alultápláltság lehet élelemhiány, az étkezést, a lebontást vagy a feldolgozást érintő rendellenesség, vagy a nagymértékben megnőtt kalóriaigény következménye.

Néhány gyógyszer fogyasztása alultápláltságot idézhet elő. Sok gyógyszer csökkenti az étvágyat. Egyes gyógyszerek fogyasztása hányingert okoz, ami az étvágy csökkenésével jár. Más szerek (például a tiroxin és a teofillin) a lebontást növelik, ismét mások (például a kolesztiramin) a tápanyagok felszívódását befolyásolják a bélből. Bizonyos szerek (pl. szorongásoldók vagy antipszichotikumok), vagy az alkohol megvonása súlyvesztést eredményezhet.

Az idős emberek alultápláltságáért több tényező felelős. Az idősek általában kevesebbet esznek. Akik egyedül esznek, azokban kevesebb a késztetés az ételek elkészítésére és elfogyasztására. Fizikai károsodások vagy mozgásproblémák nehezítik a bevásárlást, és az ételek elkészítését. Az idős embereknek kevesebb élelemre van szükségük a teltségérzés eléréséhez, feltehetőleg azért, mert a korral járó kémiai változások csökkentik az étvágyukat, és növelik a jóllakottság érzését. A szaglás és ízlelés romlása csökkenti az evés élvezeti értékét. Végül, az öregedés miatt egyes tápanyagok felszívódása is nehezebbé válik.

Sok, idősek között gyakoribb rendellenesség lehet felelős az alultápláltságért. A szélütés vagy a remegés a rágást, a nyelést vagy az étel elkészítését teheti nehezebbé. Ha a remegés folyamatos, pl. Parkinson-kór esetén, a fokozott kalóriafelhasználás (metabolikus sebesség) miatt súlyvesztést okoz. Fogászati problémák, például rosszul illeszkedő tömések vagy ínybetegségek, műfogsor hiánya az evést fájdalmassá vagy nehézzé teszik. A felszívódás rendellenességei, a rák (ami csökkentheti az étvágyat és növeli a kalóriaigényt) és a depresszió (ami szintén csökkentheti az étvágyat) idős emberekben gyakoriak. Az agyi érelmeszesedéstől demenciában szenvedők elfelejtkezhetnek az étkezésről, emiatt fogyni kezdenek. Ha a demencia előrehaladott, a beteg képtelen ellátni magát, és esetleg ellenáll annak, hogy más etesse meg. Az idősek sok, mellékhatásként súlycsökkenést is okozó gyógyszert szednek.

Az elégtelen kalóriabevitel legszembetűnőbb jele a testben levő zsír (zsírszövet) mennyiségének csökkenése. Ha nem juttatunk elegendő kalóriát a szervezetbe, akkor a saját szöveteit kezdi el lebontani, hogy belőlük energiához jusson - a hasonlóan ahhoz, mintha a bútorokat égetnénk el, hogy meleg legyen a házban. A zsírvesztés legelőször általában az arcon látszik meg, a pofa behorpad, a szemek besüppednek.

Ha a kalóriahiány súlyos, a felnőttek testsúlyuk felét, a gyermekek még ennél is többet veszíthetnek. A csontok kiállnak, a bőr vékonnyá, szárazzá, rugalmatlanná, fakóvá és hűvössé válik. A haj száraz és ritka lesz, könnyen kihullik. Ha ez a fogyás valamilyen rendellenesség következménye, kahexiának nevezzük.

További tünetek a fáradtság, a testhőmérséklet fenntartásának képtelensége, a hasmenés, az étvágycsökkenés, az érzékenység és az apátia, mely egyes esetekben oda vezet, hogy a beteg nem reagál a környezeti ingerekre (stupor). Az alultáplált gyermekek viselkedésének fejlődése észrevehetően lelassul, mentális retardáció léphet fel. Egyes fehérvérsejtek száma csökken, hasonlóan az AIDS-ben megbetegedettekhez. Ennek következményeként az immunrendszer legyengül, a fertőzések kockázata megnő. Ha a kalóriahiány hosszú időn keresztül áll fenn, szív- és légzési elégtelenség alakulhat ki. A teljes éhezés (a táplálkozás teljes hiánya) 8-12 hét alatt végzetes.

Az orvos az alultápláltságot többnyire a beteg külső megjelenése alapján diagnosztizálja. Vérvizsgálattal megmérhető az albumin szintje, ami lecsökken, ha valaki nem fogyaszt elég fehérjét. Fizikai vizsgálatok, röntgenfelvételek és vérvizsgálatok útján deríthetők ki az alultápláltság hatásai.

A legtöbb betegnél a kezelés során a kalóriabevitelt fokozatosan kell növelni. A napi többszöri, kis menynyiségű, de tápanyagokban gazdag étkezés a legcélravezetőbb. Az éhező beteget óvatosan kell visszaszoktatni az evéshez.

Táplálási módszerek:Néhány esetben a tápanyagot nem lehet szájon át bejuttatni. Ebben az esetben a tápanyagokat az emésztőrendszerbe juttatott csövön, szondán át vagy intravénásan, infúzióban lehet adni.

A szonda alkalmazása akkor javasolt, ha a beteg emésztőrendszere normálisan működik, de nem tud eleget enni tápanyagszükségletének kielégítéséhez (például súlyosan megégett beteg), vagy nem tud nyelni (például agyvérzésen átesett betegek egy része). A szondás tápláláskor egy vékony műanyag csövet (nazogasztrikus szondát) juttatnak a gyomorba vagy a vékonybélbe az orron és torkon keresztül. Ha a szondán keresztüli táplálás hosszú időre szükséges, a szondát közvetlen a hason vágott kis nyíláson keresztül is be lehet vezetni a gyomorba vagy a vékonybélbe.

A szondán át adott tápanyagok (enterális táplálás) minden szükséges tápanyagot tartalmaznia kell. Különleges oldatok is rendelkezésre állnak, de szilárd táplálék is adható a csövön keresztül. Az oldatokat lassan és folyamatosan, vagy néhány óránként egyszerre nagyobb mennyiségben lehet adagolni.

A szondán keresztül történő táplálás sok problémát okozhat, némelyik életveszélyes is lehet. A leggyakoribb probléma idős emberek esetében a táplálék belélegzése a tüdőbe, ami tüdőgyulladást okoz. Ezt a problémát a fejtámla megemelésével (csökkenti az étel felöklendezését, regurgitációját), továbbá az oldat lassú adagolásával csökkenthetjük. Néhány betegben hasmenés vagy hasi diszkomfort érzése lép fel. A túl sok víz bevitelének és a tápanyag-egyensúly felborulásának veszélye a szükséges vízmennyiség kiszámításával és a vérben található ásványi anyagok (elektrolitok) és karbamid (urea) mérésével csökkenthető.

Az intravénás táplálást akkor alkalmazzuk, ha az emésztőrendszer nem képes kielégítő mértékben felszívni a tápanyagokat (például felszívódási zavarban szenvedő beteg esetén), vagy a beteg táplálása átmenetileg nem megoldható (pl. kólitisz ulceróza vagy súlyos hasnyálmirigy-gyulladás esetén). Az intravénás táplálás (parenterális táplálás) fedezheti a tápanyagszükséglet egy részét (részleges parenterális táplálás) vagy egészét (teljes parenterális táplálás). Mivel a teljes parenterális tápláláshoz nagy intravénás katéterre van szükség, azt egy nagy vénába, például a kulcscsont alatt található vénába kell helyezni.

Az intravénás táplálásnál a fertőzés állandó veszélyt jelent, mivel a katéter általában hosszú időn keresztül a testben marad, és az azon átáramló oldatok sok glukózt - egy cukorfélét - tartalmaznak, ami elősegíti a baktériumok elszaporodását. A teljes parenterális táplálásban részesülőket folyamatosan figyelni kell a fertőzés jeleit, a súly változását, illetve a vizeletmennyiséget.

A rendkívül hiányosan táplált betegeknek gyógyszerek, például rekombináns növekedési hormon, medroxiprogeszteron (fogamzásgátlóként használt gesztagén) vagy dronabinol (hányinger kezelésére használt) adhatók a súlygyarapodás elősegítésére.