A vesék folyamatosan termelik a vizeletet, amely két csövön (a húgyvezetékeken) keresztül a húgyhólyagba jut, és ott tárolódik. A húgyhólyag legalsó részét (a nyakat) egy izomgyűrű (a húgyúti záróizom) veszi körül. Ez összehúzódva elzárja az utat a vizeletet a szervezetből eltávolító vezeték (a húgycső) felé, azaz a vizelet a húgyhólyagban gyűlik, amíg az meg nem telik.

Ha megtelt, a húgyhólyag üzeneteket küld az idegeken keresztül a gerincvelőbe, ahonnan azok az agyba továbbítódnak, majd vizelési inger jelentkezik. Aki képes irányítani a vizelést, ilyenkor tudatosan eldöntheti, hogy kiengedi-e most a vizeletet, vagy viszszatartja még egy darabig. Ha úgy dönt, hogy vizel, az izomgyűrű elernyed, így a vizelet a húgycsövön át kiürülhet. A húgyhólyag falának izmai összehúzódnak, kipréselik a vizeletet a húgyhólyagból. A hasfal és a medence izmait megfeszítve további nyomás gyakorolható a húgyhólyagra.

Az öregedéssel sok olyan változás következik be, amelyek a vizelés kontrollját érintik. A húgyhólyag által tárolható vizelet mennyisége (a húgyhólyag kapacitása) csökken. A vizelési ingert követően az idősebb ember kevesebb ideig képes visszatartani a vizeletét. A vizelet lassabban ürül ki a húgyhólyagból és a húgycsőből. Minden korban előfordulnak spontán, vizelési ingertől és lehetőségtől független, időszakos izom-összehúzódások a húgyhólyag falában. Ezeknek többségét a gerinc és az agy fiatal korban megakadályozza, idősebbekben a nem blokkolt összehúzódások száma növekszik. A vizelést követően a húgyhólyagban maradt vizelet (reziduális vizelet) is növekszik az öregedéssel. Nőkben a húgycső rövidebb lesz és borítása is vékonyodik, mivel a menopauza során az ösztrogén szintje csökken. Ezek a változások hatással lehetnek arra, hogy képes-e a személy szorosan összezárni a húgyúti záróizmot. Férfiakban a prosztata megnagyobbodik, korlátozva olykor a vizelet húgycsövön keresztüli áramlását. Jóllehet ezek a korral járó változások növelik a vizeletinkontinencia esélyét, az általában csak más tényezők fennállásakor jelentkezik, például akkor, ha egyéb betegsége van. Sok kórkép akadályozza, vagy korlátozza a vizelés irányításának képességét.

Az inkontinenciát aszerint sorolják be, hogy a közelmúltban és hirtelen (akut vizelettartási zavar), vagy lassan és fokozatosan (krónikus vagy idült vizelettartási zavar) alakult-e ki. A betegség leggyakoribb oka húgyhólyag-fertőzés. Számos visszafordítható tényező is hozzájárulhat az inkontinenciához. Példák erre a zavartsághoz (súlyos fertőzés, például tüdőgyulladás) vagy a mozgáskorlátozottsághoz (láb- vagy csípőtörés) vezető állapotok. Túlzott alkohol- vagy koffeinfogyasztás, a húgyhólyag és a húgycső irritációját okozó tényezők, pl. sorvadásos hüvelygyulladás (atrófiás vaginitisz) vagy súlyos székrekedés is inkontinenciához vezethetnek. A tartós betegséget egyes agyi rendellenességek, pl. szélütés, a húgyhólyaghoz vagy onnan elvezető idegeket megtámadó betegségek, az alsó húgyúti állapotok és a mentális képességeket vagy a mozgást korlátozó tényezők okozhatják.

Az inkontenciát 5 csoportba sorolhatjuk a tünetek alapján; késztetéses (urgens), erőfeszítésre jelentkező (stressz-), túlfolyásos, funkcionális és vegyes.

Késztetéses inkontinencia:Ebben a csoportban hirtelen, intenzív vizelési inger jelentkezik, amit a beteg képtelen elnyomni, és aminek eredménye irányíthatatlan vizelettávozás. Egyes betegek a sürgető inger ellenére képesek a vizeletet visszatartani. A betegeknek általában nagyon kevés ideje van eljutni a mellékhelységig a "baleset" bekövetkezése előtt. Ha betegség vagy sérülés korlátozza a beteg mozgását, még nehezebben érhet el időben a mellékhelységig.

Ez a leggyakoribb típusa az idősekben fennálló idült inkontinenciának, oka gyakran ismeretlen. Időseknél a húgyhólyag izmainak túlműködése és a záróizmok összehúzódásának romlása együttesen lehet a felelős. Az ok részben a vizelést gátló homloklebenyben bekövetkező változás is lehet. Ezek a változások agyi rendellenességekhez, például szélütéshez és demenciához társulhatnak, mert ezek rontják az idegrendszer azon képességét, hogy a húgyhólyagot gátolja. A húgyhólyag krónikus túlműködése - a húgyhólyag-túlműködés - gyakori idősekben, következményeként hirtelen, erős vizelési inger lép fel, valamint a betegnek gyakran kell vizelnie éjjel és nappal egyaránt.

Erőlködésre jelentkező (stressz-) inkontinencia:A stressz-inkontinencia jellemzője, hogy önkéntelenül kis mennyiségű vizelet távozik köhögéskor, erőlködéskor, tüsszentéskor, nehéz tárgyak megemelésekor vagy egyéb, a hasban uralkodó nyomást hirtelen fokozó cselekvéskor. Fiatal és középkorú nőkben ez a vizeletinkontinencia leggyakoribb formája. A húgyúti záróizom meggyengülése is okozhatja, ami pl. születéskor, medencekörnyéki műtétkor alakulhat ki, vagy a húgycső illetve a húgyvezetékek rendellenes elhelyezkedésének következménye lehet. Menopauza után lévő nőkben az ösztrogén hiánya miatt a vizelet áramlásával szemben csökken a húgycső ellenállása. Férfiakban az erőlködésre jelentkező vizeletinkontinencia prosztataműtét után léphet fel, ha a húgycső felső része vagy a húgyhólyag nyaka megsérül. Férfiakban és nőkben egyaránt ronthat a betegség állapotán az elhízottság, mivel így több teher nehezedik a húgyhólyagra.

Egyes súlyos stressz-inkontinenciás betegekben szinte folyamatosan ürül a vizelet (ezt néha teljes inkontinenciának nevezik). Felnőttekben ez általában annak a következménye, hogy a húgyúti záróizom nem képes megfelelően bezáródni. Gyermekekben a betegség oka az is lehet, hogy születési rendellenesség miatt nem fejlődött ki teljesen a húgycső.

Túlfolyásos inkontinencia:A túlfolyásos inkontinencia során akaratlanul, kis mennyiségű vizelet szivárog ki. Oka általában valamilyen elzáródás vagy a húgyhólyag gyenge izomösszehúzódása, ugyanis amikor a vizeletáramlás akadályozott vagy a hólyag nem bír összehúzódni, a húgyhólyag túltöltődik és megnagyobbodik. A húgyhólyagban levő nyomás addig emelkedik, míg kis mennyiségű vizelet ki nem csordul.

Gyermekeknél a vizelet útjának elzáródását veleszületett fejlődési rendellenességként a húgycső végének vagy a húgyhólyag nyakának szűkülete okozhatja. Férfiaknál a megnagyobbodott prosztata zárhatja el a húgyhólyagból a húgycsőbe vezető nyílást. Ritkábban hólyagnyaki vagy húgycsőszűkület idézi elő, ami prosztataműtét után következhet be. Mindkét nemben okozhat túlfolyásos inkontinenciát a székrekedés, ha a végbélben felgyűlő széklet nyomást gyakorol a hólyagnyakra vagy a húgycsőre. Több, az agyat, a gerincvelőt vagy az idegimpulzusokat befolyásoló gyógyszer, pl. az antikolinerg szerek és az ópiumszármazékok, korlátozhatják a húgyhólyag összehúzásait, és okozhatnak túlfolyásos inkontinenciát. A betegséget a húgyhólyagot bénító idegsérülés (neurogén hólyag) is kiválthatja. A cukorbetegség szintén neurogén hólyag és túlfolyásos inkontinencia kialakulásához vezethet.

Funkcionális inkontinencia:A funkcionális inkontinencia elnevezés olyan vizelettávozást jelent, ami a mellékhelységet elérni képtelen (vagy elérni nem kívánó) betegekben fordul elő. Leggyakoribb okai a mozgásképtelenséget eredményező tényezők, pl. szélütés vagy súlyos ízületi gyulladás, valamint a mentális képességeket érintő állapotok, pl. az Alzheimer-kór által okozott demencia. Egyes ritka esetekben a beteg annyira depressziós vagy érzelmileg annyira lehangolt, hogy nem akar a mellékhelységbe menni. A betegség ezen típusát néha pszichogén inkontinenciának nevezik.

Kevert inkontinencia:A kevert inkontinencia több típusú vizeletinkontinencia összessége. A gyermeknél fennálló vizeletinkontinencia lehet például idegsérülés és pszichés tényezők következménye. Egy férfinál például előfordulhat egyszerre prosztatamegnagyobbodásból származó túlfolyásos, valamint agyvérzésből eredő késztetéses inkontinencia. A kevert inkontinencia leggyakoribb típusa a nőkben kialakuló késztetéses és stresszinkontinencia.

Első lépésként az orvos a probléma kórtörténetével kapcsolatos célzott kérdéseket tesz fel. Megkérdezi azt is, mennyiben befolyásolja a vizeletinkontinencia a beteg életminőségét és mindennapi tevékenységeit. A kérdésekre adott válaszok segíthetnek feltárni a probléma okát, hasznosak lehetnek a megfelelő kezelési terv elkészítésénél.

A betegnek legalább 3 napon át feljegyzéseket kell írnia a vizeletürítéseiről (vizeletürítési napló). A napló segítségével az orvos könnyebben kiderítheti a betegség okát. Hasznos információnak számít a vizelések gyakorisága és ideje, hogy elvesztette-e a beteg a vizelés szabályozását, valamint annak megbecslése, hogy mennyi vizelet távozott a vizeletinkontinencia alkalmával.

Fizikális vizsgálatokkal is értékes információk deríthetők ki. Rektális vizsgálattal ellenőrizhető, hogy a betegben súlyos székrekedés áll-e fent. Nőkben medencevizsgálatokkal azonosíthatók egyes, inkontinenciát okozó problémák, például a húgycső nyálkahártya-borításának atrófiája és a húgyhólyag süllyedése (cisztokele). A stresszinkontinencia diagnosztizálása néha csak annyiból áll, hogy az orvos megfigyeli a vizelet távozását, amikor a beteg köhög, vagy feszít. A vizelést követően a húgyhólyagban maradó vizelet mennyiségét (a rezidualis vizeletet) ultrahangos vizsgálattal vagy hólyagkatéterezéssel (kis, katéternek nevezett csövet vezetve a húgyhólyagba) lehet megmérni. Ha ennek mennyisége nagy, az elzáródásra vagy a húgyhólyag izmainak, idegeinek problémájára utal; ez túlfolyásos inkontinencia jele lehet. Vizeletvizsgálattal eldönthető, hogy fennáll-e fertőzés.

Egyes betegekben hasznosak lehetnek a vizelés alatt elvégzett különleges vizsgálatok (urodinámiás felmérés). A vizsgálatok a húgyhólyagban levő nyomást mérik nyugalmi és feltöltött állapotban. A húgycsövön keresztül katétert juttatnak a húgyhólyagba, majd a katéteren keresztül vizet juttatnak a húgyhólyagba, eközben mérik az abban levő nyomást. A nyomás általában lassan emelkedik, egyes betegekben azonban a nyomás hirtelen hullámokban vagy túl gyorsan nő, mielőtt még a húgyhólyag teljesen megtelt volna. A nyomásváltozás görbéjének elemzésével megállapítható a vizeletinkontinencia típusa, és a megfelelő kezelés megtervezhető. A vizeletfolyás sebességét szintén meg lehet mérni; ezzel megállapítható, hogy gátolt-e a vizeletelfolyás, illetve, elég erősen húzódnak-e össze a húgyhólyag izmai ahhoz, hogy kipréseljék a vizeletet.

A kezelés a vizeletinkontinencia típusától és okától függően változik. A legtöbb beteg meggyógyítható, vagy állapota jelentősen javítható.

A betegnek el kell magyarázni a húgyhólyag működését, a gyógyszerek és folyadékbevitel hatásait, a vizelési és székelési szokásokat. A kezelés gyakran csak a szokások megváltoztatását jelenti néhány egyszerű módon, pl. meghatározott időnként - 2-3 óránként - üríteni kell, hogy a hólyag viszonylag üresen maradjon. A húgyhólyagot esetleg irritáló folyadékok, pl. a koffeintartalmú italok kerülése is segíthet. A betegnek elegendő folyadékot (napi 6-8 pohárral) kell fogyasztania, hogy a vizelet ne legyen túlságosan sűrű, mert a sűrű vizelet is irritálhatja a húgyhólyagot. A hólyagműködést károsan befolyásoló szereket gyakran el lehet hagyni. Ha a beteg vizelethajtókat kap, azoknak bevételét úgy kell időzíteni, hogy hatásuk kezdetekor a beteg közel legyen a mellékhelységhez.

Különlegesen kialakított vizeletinkontinencia-betétekkel és alsóneműkkel a bőr megvédhető, továbbá a beteg szárazon, kényelmesen marad, társadalmilag továbbra is aktív lehet. Ezek az eszközök nem kényelmetlenek és széles körben elérhetők.

Akésztetéses inkontinenciamegelőzhető, ha a beteg rendszeresen, a sürgetést megelőzően szándékosan vizel (tervezett ürítés). A húgyhólyagot erősítő gyakorlatok, köztük a medenceizmok tornáztatása (Kegel-gyakorlatok) sokat segíthetnek. Nem könnyű megtanulni ezen izmok megfeszítését, az oktatás támogatására gyakran biofeedbacket használnak. Ápolónők vagy fizikoterapeuták segíthetnek a gyakorlatok betanulásában. A gyakorlatok során az izmokat a beteg naponta több alkalommal megfeszíti, így azok megerősödnek, valamint megtanulja, hogyan használja azokat inkontinenciát kiváltó esetekben, pl. köhögéskor.

A húgyhólyagot elernyesztő szerek is hatékonyak lehetnek. Erre leggyakrabban oxibutinint és tolterodint használnak; mindkettőt naponta egy alkalommal kell bevenni. Ezek a szerek ugyan csökkentik a húgyhólyag irritációját és a sürgetővizelési ingert, mellékhatásukként szájszárazság, székrekedés, gasztrözofagealis reflux vagy vizeletvisszatartás (retenció) is előfordulhat.

Stresszinkontinenciában gyakori vizeléssel megelőzhető, hogy a húgyhólyag teljesen megteljen, és segíthet a medenceizmok tornáztatása (Kegel-gyakorlatok) is. Nőkben a vagina ösztrogén-kenőcsös kezelése vagy az ösztrogén tabletták lehetnek hasznosak. Más, a záróizom feszülését segítő szereket, pl. pszeudoefedrint is kell adni az ösztrogén mellett. Az erőlködés során kicsöpögő kis mennyiségű vizeletet inkontinencia-betéttel lehet felfogni.

A stresszinkontinencia súlyosabb eseteit, ha azok nem reaglának a kezelésre, műtéttel hozzák helyre. Több eljárás is létezik, ezek a húgyhólyagot emelik meg és annak kimenetét (a húgycsőbe vezető nyílást) erősítik meg. A húgycső köré injekciózott kollagén néhány esetben hatásos. A nem megfelelően záródó húgyúti záróizmot esetleg mesterséges záróizomra kell cserélni.

Amennyiben atúlfolyásos inkontinenciát megnagyobbodott prosztata vagy egyéb elzáródás okozza, általában műtétre van szükség. Többféle eljárás áll rendelkezésre a prosztata egészének vagy egy részének eltávolítására. Hónapokon át szedett finaszteriddel a prosztata mérete csökkenthető vagy növekedése leállítható, így a műtét néha elkerülhető vagy elhalasztható. A záróizmot elernyesztő szerek, pl. a terazozin és a tamszulozin különösen hasznosak lehetnek.

Ha a túlfolyásos inkontencia oka a húgyhólyag izmainak gyengülése, a gyógyszerek általában nem hatásosak. Enyhe nyomást gyakorolva, kézzel összeszorítva a hasat a húgyhólyag fölött a vizelés segíthető, különösen olyan betegekben, akiknek a vizelés nem, csak a húgyhólyag teljes kiürítése okoz problémát. Egyes esetekben katétert helyeznek a húgyhólyagba, és leeresztik annak tartalmát, hogy megelőzzék a szövődményeket, pl. az ismétlődő fertőzéseket és a vesekárosodást. A katéter lehet tartós, vagy azt naponta több alkalommal bevezetik és eltávolítják.

Afunkcionális inkontinenciát kezeléséhez rendszeresen segíteni kell a beteget a vizelésben. Például egy másik személy figyelmezteti a beteget arra, hogy meghatározott időközönként - többnyire 3-4 óránként - vizeljen, így a húgyhólyag kiürül, még mielőtt a vizeletinkontinencia jelentkezne (figyelmeztetéses tervezett ürítés). Ha a betegségben depresszió is szerepet játszik, azt kezelni kell. Hasznos lehet a különböző betétek és öltözékek használata is, vigyázni kell azonban arra, hogy a beteg ne váljon azoktól szükségtelenül függővé.