Az akut nefritisz szindróma leggyakrabban sztreptokokkusz-fertőzést (egy baktérium-fertőzést) követően alakul ki. A betegség sztreptokokkusz-fertőzést követő akut formája (poszt-sztreptokokkális glomerulonefritisz) általában 2-14 éves gyermekekben fordul elő torok- vagy bőrfertőzés után. Más baktériumok (pl. a sztafilokokkusz és a pneumokokkusz), vírusok (pl. a bárányhimlő), valamint paraziták (pl. a malária) okozta fertőzések is akut nefritisz szindrómához vezethetnek. Nem csak fertőzések, hanem a membranoproliferatív glomerulonefritisz, az IgA nefropátia, a Henoch-Schönlein-purpura, a szisztémás lupus eritematózusz, a kevert krioglobulinemia, a Goodpasture-szindróma és a Wegener-granulomatózis is ehhez a betegséghez vezethetnek. Az olyan betegség, amely rapidan progresszív glomerulonefritisszé alakul, gyakran rendellenes immunreakción alapuló folyamat következménye.

A betegség krónikus formájának oka sok betegben nem állapítható meg, de úgy tűnik, hogy gyakran az akut formánál felsorolt okok közül kerül ki.

Az akut nefritisz szindróma a betegek felében nem okoz tüneteket. Ha mégis, először általában vízretenció (visszatartás) és szövetvizenyő (ödéma), csökkent mennyiségű, sötét, véres vizelet jelentkezik. Az ödéma először az arcon és a szemhéjon gyűlik fel, de később a lábakban kifejezettebb. A veseműködés romlása miatt a vérnyomás emelkedik. Ennek és az agy duzzanatának következtében fejfájás, látási zavarok és súlyosabb agyműködési zavarok is jelentkezhetnek. Idős betegekben a nem jellegzetes tünetek (hányinger, rossz közérzet) gyakoribbak.

Ha rapidan progresszív glomerulonefritisz alakul ki, annak legszembetűnőbb korai tünetei a fáradtság, a gyengeség és a láz. Az étvágytalanság, az émelygés, a hányás, a hasi és az ízületi fájdalom szintén gyakori. A betegek felének volt influenzaszerű betegsége a veseelégtelenség kialakulásának kezdete előtti hónapban. A betegekben általában ödémák alakulnak ki, vizelettermelésük csekély. A magas vérnyomás ritka, ha mégis kialakul, ritkán súlyos.

Mivel a betegség krónikus formája többnyire évekig csak enyhe tüneteket okoz, a legtöbb betegben azt nem ismerik fel. Vízretenció (ödéma) alakulhat ki, gyakori a magas vérnyomás. A betegség veseelégtelenséggé alakulhat át, emiatt viszketés, fáradtság, étvágytalanság, hányinger, hányás és légzési nehézség léphetnek fel.

Olyan személyekben vizsgálják az akut nefritisz szindróma lehetőségét, akiknek tünetei sztreptokokkusz-torokgyulladást, vagy egyéb fertőzést követően alakultak ki, emellett a laboratóriumi vizsgálati eredményeik a veseműködés romlását jelzik. A vizsgálatok változó mennyiségű fehérjét és vérsejtet mutatnak ki a vizeletben, a vérben pedig nagy koncentrációban található karbamid és kreatinin (anyagcsere melléktermékek).

Rapidan progreszív glomerulonefritiszben mikroszkóppal szinte mindig láthatóak vörös- vagy fehérvérsejt törmelékek, a vérvizsgálatok vérszegénységet és gyakran kórosan magas fehérvérsejt-számot mutatnak. Nefritisz szindróma gyanúja esetén az orvos általában biopsziát végez a diagnózis megerősítéséhez, az ok kiderítése érdekében, valamint azért, hogy megállapítsa a hegesedés mértékét és hogy visszafordítható-e még a betegség.

A betegség okának megállapításában további vizsgálatok is segíthetnek. Torokváladék-tenyésztéssel például kimutatható a sztreptokokkusz-fertőzés. A vérben levő sztreptokokkusz-ellenes antitestek szintje magas vagy heteken át fokozatosan emelkedik. A nem sztreptokokkális torokgyulladást követő nefritisz szindrómát általában könnyebb diagnosztizálni, mivel tünetei gyakran akkor kezdődnek, mikor a fertőzés még nyilvánvaló. A diagnózis megerősítéséhez egyes esetekben tenyésztéssel és vérvizsgálatokkal kell azonosítani az ilyen fertőzést okozó kórokozót.

A krónikus nefritisz szindróma fokozatosan alakul ki, ezért nem mindig dönthető el, hogy pontosan mikor kezdődött. A betegséget akkor fedezik fel, ha a magát jól érző, normális veseműködésű, tünetekkel nem rendelkező beteg rutin vizeletvizsgálata fehérje és vérsejtek jelenlétét mutatja ki a vizeletben. A betegséget a többi vesebetegségtől legkönnyebben biopszia segítségével lehet elkülöníteni. A betegség előrehaladott állapotában, amikor a vesék összezsugorodtak és hegesek, ritkán végeznek biopsziát, ugyanis kevés az esély arra, hogy sikerül információt szerezni a betegség okáról.

Az akut nefritisz szindróma a gyermekek 80-90%-ában, a felnőttek 60%-ában gyógyul meg teljesen.

A rapidan progresszív glomerulonefritisz esetében a kórjóslat a glomeruláris hegesedés súlyosságától, valamint attól függ, hogy gyógyítható-e a kiváltó ok, pl. a fertőzés. A korán (heteken vagy néhány hónapon belül) kezelésben részesülő betegek mintegy felében a veseműködés megmarad, és dialízisre nincs szükség. Tekintve azonban, hogy a korai tünetek lappangók és enyhék, a rapidan progresszív glomerulonefritiszben szenvedő betegek közül sok nincs tudatában betegségének, ezért egészen addig nem keres fel orvost, amíg a veseelégtelenség ki nem alakul. Az előrehaladott veseelégtelenség dialízis hiányában pár hét alatt végzetes. A kórjóslat a betegség okától, a beteg korától és esetleges további betegségeitől is függ. Ha az ok ismeretlen vagy a beteg idősebb, a kórjóslat rosszabb.

A betegségből teljesen fel nem épülő gyermekek és felnőttek egy részében más vesebetegségek, pl. tünetmentes proteinuria-hematuria szindróma vagy nefrózis szindróma alakul ki. Másokban, főleg idősebbekben, a betegség akut formája krónikussá válik.

Az akut nefritisz szindrómának nincs specifikus kezelése. A veseműködés helyreállásáig alacsony fehérje- és nátriumtartalmú étrendre lehet szükség. Vizelethajtókkal segíteni lehet a vesét a nátrium és a víz kiválasztásában. A magas vérnyomás kezelésére is szükség van.

Ha a betegség okaként bakteriális fertőzésre gyanakodnak, az antibiotikumoknak ritkán van hatásuk, mivel a vesegyulladás 1-6 héttel (átlagban 2 héttel) a fertőzés után kezdődik. Amennyiben azonban a bakteriális fertőzés a betegség felfedezésekor még fennáll, a beteg antibiotikum terápiában részesül. Ha a betegséget malária okozta, a maláriaellenes szerek hasznosak lehetnek.

Rapidan progresszív glomerulonefritiszben azonnal immunszuppresszánsokat adnak. Egy hétig a beteg nagy dózisú kortikoszteroidokat kap intravénásan, később változó ideig szájon át. Egyes esetekben ciklofoszfamidot (egy immunszuppresszánst) is adnak. Ritkán plazmaferezissel távolítják el az antitesteket a vérből. Ha a kezelés késlekedik, növekszik a veseelégtelenség, és a dialízis szükségességének esélye. Krónikus veseelégtelenségben felmerülhet a veseátültetés lehetősége, a betegség azonban a beültetett vesében is megjelenhet.

Angiotenzin-konvertáló enzim- (ACE) gátlókkal a krónikus nefritisz szindróma romlása gyakran lelassítható. A magas vérnyomást mérséklő szerek használatát és a nátrium bevitelének csökkentését hasznosnak tekintik. Az étrend fehérje-tartalmának korlátozásával a veseműködés romlása lelassul. A veseelégtelenséget dialízissel vagy veseátültetéssel kell kezelni.