Az állkapocs törése fájdalommal jár, és a fogak helyzetét is befolyásolja. A száj nem nyílik ki eléggé, vagy nyitáskor és záráskor elmozdul valamelyik oldalra. A legtöbb állkapocstörés az alsó állcsontban (mandibula) történik.
A felső állkapocs (maxilla) törése kettős látást (mivel közel vannak a szemet mozgató izmok), a szem alatti bőr érzéketlenségét (az idegek sérülése miatt) vagy az arccsontban kitapintható szabálytalanságot is okozhat. Az állkapocs törését okozó erőhatás nyakcsigolya-sérülést, vagy akár agyrázkódást, koponyán belüli vérzést is okozhat.
Ha állkapocstörés gyanúja merül fel, az állkapcsot és a fogakat mozdulatlanul, egy helyben kell tartani. Az állkapocs tartható kézzel, vagy kötéssel (Barton-féle kötés): ilyenkor a kötszert az áll alatt és a fejtetőn vezetik át többször. A kötés felhelyezésekor ügyelni kell arra, hogy az ne akadályozza a légzést. Minél előbb orvosi segítséget kell kérni, mert a törés belső vérzést, és a légutak elzáródását okozhatja.
A kórházban a törött csont kezelése előtt általában röntgenfelvételt készítenek a nyakról, kizárandó a csigolyasérülést. Egyes esetekben az alsó és a felső állkapcsot 6 hétre egymáshoz rögzítik, míg a csont meg nem gyógyul. Ez idő alatt a beteg csak folyadékokat fogyaszthat, szívószálon keresztül. Sok állkapocstörés kezelhető műtéti úton, lemez behelyezésével (egy lemez, amit a törés mindkét oldalán a csonthoz csavaroznak), így az állkapocs csak pár napig mozdulatlan, de ezután hetekig csak puha ételek fogyaszthatók. Gyermekekben néhány állkapocstörést nem rögzítenek, hanem a kezelés során korlátozott mozgatás megengedett, a normális állapot pedig pár héten belül helyreáll. Összetett törések esetén - ha a törés fogat, vagy annak fogágyát is érinti, és fertőzésveszélyes területre, például a szájba nyílik - antibiotikus kezelés is szokásos.
Kapcsolódó kép »
