Sok mellékhatás a terápiás hatás felerősödéseként (1-es típusú vagy túladagolási
reakció) jelentkezik. Például az, aki vérnyomáscsökkentő gyógyszert szed, kábult lehet
vagy szédülhet, ha a szer túlságosan leviszi a vérnyomását. Egy cukorbeteg páciensnél
gyengeség, verejtékezés, émelygés és erős szívdobogás léphet fel, ha az inzulin vagy az
antidiabetikus gyógyszer nagyon lecsökkentette a vércukorszintet. Ez a fajta mellékhatás
általában megjósolható, néha azonban elkerülhetetlen. Akkor fordulhat elő, ha az adag
túl nagy, ha a beteg szokatlanul érzékeny a gyógyszerre, vagy ha egy másik gyógyszer
lassítja a gyógyszer lebontását, és így megnöveli a vérszintjét. 
Az 1-es típusú reakciók általában nem súlyosak, viszont
viszonylag gyakoriak.
Néhány mellékhatás ma még ismeretlen mechanizmussal jön létre (2-es típusú vagy túlérzékenységi reakciók). Ez többnyire megjósolhatatlan. Ebbe a csoportba tartoznak a bőrkiütések, a sárgaság, a vérszegénység, a fehérvérsejt-szám csökkenése, a vesekárosodás és a látás- vagy hallásgyengeséghez vezető idegkárosodás. Ezek a reakciók súlyosak lehetnek, de jellemzően kis számú emberen jelentkeznek. Ők az anyagcserében vagy a gyógyszerre adott válaszban megnyilvánuló genetikai különbségek miatt valószínűleg allergiásak vagy túlérzékenyek a gyógyszerre.
Bizonyos mellékhatások nincsenek összefüggésben a terápiás hatással, de általában
megjósolhatók, mert létrejöttük mechanizmusa nagyrészt ismert. Például a gyomorirritáció
és -vérzés gyakori azok között, akik aszpirint vagy valamilyen más nem-szteroid
gyulladáscsökkentőt szednek. Ennek oka az, hogy ezek a
gyógyszerek csökkentik az emésztőrendszerben a gyomorsavval szemben védő
prosztaglandinok termelését.
