Az Alzheimer-kór következtében kialakuló demenciára rendszerint az alattomos kezdet jellemző. Azok, akik még dolgoznak, a betegség megnyilvánulhat munkájuk minőségének a romlásában. A változások esetleg kevésbé feltűnőek a nyugdíjas, kevéssé tevékeny emberekben. Az első jel lehet a közelmúlt eseményeinek elfelejtése, habár néha depresszió, félelmek, szorongás, közömbösség vagy egyéb személyiségváltozások vezetik be a betegséget. Az ítélőképesség és az elvont gondolkodás már korán károsodhat. A beszéd jellegzetességei enyhe változást mutathatnak: a személy beszédét egyszerűbb szóhasználat, helytelenül alkalmazott kifejezések, illetve a megfelelő szó megtalálásának képtelensége jellemezheti. Az autóvezetést megnehezítheti, hogy ezek a betegek a látott dolgokat nehezen fogják fel és tudják értelmezni. A szociális tevékenységek fennmaradhatnak, de a beteg viselkedése kirívó lehet. Így például elfelejtik egy közelmúltbeli látogatójuk nevét, és érzelmeik váratlan gyorsasággal változnak. Bevásárlás közben eltévedhetnek.

A betegség előrehaladásával a múltbéli események felidézése is zavart szenved. Az evés, az öltözködés, a fürdés, illetve a toaletthasználat során mások segítségére szorulhatnak. Gyakran kóborolnak el, és nem ritka a nyugtalanság, ingerlékenység, ellenségesség és az agresszió sem. Az idő- és a térérzék eltűnik: az alzheimeres még a saját lakásában is eltévedhet útban a fürdőszoba felé. Növekvő zavartságukban eleshetnek. Hallucinációkkal, téveszmékkel és üldöztetéssel kísért pszichózis a betegek mintegy felénél kifejlődik a kórkép során.

Végül az Alzheimer-kórban szenvedők már nem képesek járni, és nem tudják önmagukat ellátni. Inkontinenssé, nyelésre, evésre, beszédre képtelenné válhatnak. Ezek miatt nő az alultápláltság, a tüdőgyulladás és a felfekvések kockázata. Az emlékezet teljesen elvész. Mivel ezek a betegek mindenben mások segítségére szorulnak, ápolási otthoni elhelyezésük válhat szükségessé. A betegség végső stádiumában a betegek kómába esnek és meghalnak, gyakran valamilyen fertőzés következtében.

A betegség progressziója megjósolhatatlan. A diagnózis felállításától számított túlélés 2 és 10 év között van, rendszerint 3-5 év. Általánosságban elmondható, hogy a járásképtelen betegek 6 hónapon belül meghalnak.

Az orvosi közvélemény szerint azoknak az öregeknek, akiknek a memóriája fokozatosan romlik, a demencia legvalószínűbb oka az Alzheimer-kór. Jóllehet a személy vizsgálatával felállított diagnózis az esetek zömében helyes, biztos kórisme csak a boncolás során agyi szövetminta mikroszkópos elemzésével biztosítható. Ilyenkor kimutatható az idegsejtek jellegzetes megfogyása, a neurofibrilláris kötegek és az amiloidtartalmú szenilis plakkok az agy minden részében láthatók, különösen az újonnan szerzett emlékek megerősítéséért felelős halántéklebenyekben. Az Alzheimer-kór élőkben történő diagnosztizálásához a cerebrospinális folyadék vizsgálatát és a pozitron emissziós tomográfiát (PET) javasolják. Ezekkel az eljárásokkal azonban, még nem lehet kellő biztonsággal megmondani, hogy kiben fejlődik ki a kórkép, illetve kiszűrni a betegségben szenvedőket.

Az Alzheimer-kór kezelése során hozandó általános intézkedések megegyeznek a többi demencia kezelésében alkalmazottakkal.

A betegség megelőzése és progressziójának lassítása céljából adott bizonyos gyógyszerek (pl. nem-szteroid gyulladásgátlók) vizsgálata jelenleg is folyik. Az ösztrogénnek és az E-vitaminnak is lehet ilyen hatása, azonban az eddigi eredmények nem egyértelműek. Bármely ilyen szer szedése előtt indokolt a kezelés előnyeit és kockázatait tisztázni.

A donepezil, a rivasztigmin, a takrin és a galantamin növeli az ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek) közül az acetil-kolin koncentrációját, mely több, demenciával járó kórképben alacsony. Ezek a gyógyszerek átmenetileg javíthatják a szellemi funkciókat, de a progressziót nem állítják meg. Az alzheimeres betegek mintegy felében ezek a szerek jó hatásúak, és ezekben a betegekben a szerek gyakorlatilag 6-9 hónapig lassíthatják a progressziót. A legjobb hatást az enyhe-mérsékelt esetekben fejtik ki. Drágaságuk és lehetséges mellékhatásaik miatt ezeket a szereket nem érdemes olyanoknak tovább adni, akikben nem jelentkezik a kedvező hatás. A leggyakoribb mellékhatások közé tartozik a hányinger, a hányás, a fogyás, a hasi fájdalom és a görcsök. A donepezil és a galantamin mellékhatásai általában enyhék és viszonylag ritkák.

A ginkgo biloba kivonatát (EGb néven) a fenti szerekhez hasonló hatásúnak találták, azonban ennek a gyógynövénynek a további vizsgálata indokolt a hatékonyság megítélésére.