Majdnem minden betegség járhat delíriummal. Súlyos betegségben vagy agyműködést befolyásoló gyógyszerek hatása alatt bármely személy delirálhat. Mindemellett időskorban vagy szélütésen átesett, demens, illetve más degeneratív agyi betegségben szenvedő betegekben a delírium kevésbé súlyos kórképekhez is társulhat. Ezekben a delírium viszonylag könnyen kialakulhat: kis zavarok következménye is lehet. Felléphet vizelet retenció és székrekedés mellett, esetleg hosszú ideig tartó kialvatlanság vagy ingerszegény környezet hatására is. Jelentkezhet szenzoros depriváció során: szociális elszigeteltség mellett vagy, ha pl.: az illető nem tudja használni a szemüvegét, hallókészülékét. Intenzív terápiás osztályokon (ITO) mind az ingerszegénység, mind az alváshiány szerepet játszhat a delírium kifejlődésében. Ezt a rendellenességet néha ITO-pszichózisnak nevezik.

A delírium kiváltásában, elmélyítésében szerepet játszhat a kórházi tartózkodás is. Az idősek 10-20%-ában fejlődik ki a kórházi tartózkodásalattdelírium. Gyakori műtét után is, valószínűleg a műtéti stressz, a műtét idején használt altatószerek és a műtét után adott fájdalomcsillapítók következményeképpen.

A delírium leggyakoribb okai a gyógyszerek. Gyógyszerszedés mellett a hosszú távon adott szer abbahagyása delíriumhoz vezethet. A fiatalok körében mérgező anyagok fogyasztása (pl. denaturált szesz vagy fagyálló folyadék), illegális kábítószerek szedése vagy akut alkoholmérgezés a delírium gyakori okai. Idősebbekben rendszerint vényköteles gyógyszerek állnak a háttérben. A pszichoaktív szerekhez sorolható opiátok (morfin, meperidin stb.), nyugtatók (pl. benzodiazepinek), antipszichotikumok és antidepresszív szerek az idegsejtre gyakorolt közvetlen hatásuk révén károsítják az agyműködést, aminek delírium lehet az eredménye. Az antikolinerg hatású szerek, beleértve számos recept nélkül kapható antihisztamint is, okozhatnak delíriumot, mint ahogy stimulálószerként használt amfetaminszármazékok is. A hosszú időn át szedett nyugtatók (pl. benzodiazepinek, barbiturátok) hirtelen elhagyása gyakran jár delíriummal. Ez fordul elő az alkoholfogyasztást hirtelen abbahagyó alkoholistáknál, és a heroinszedést minden átmenet nélkül felfüggesztő heroinfüggőknél.

Az elektrolitok, így a kálcium, nátrium, magnézium kóros vérszintje szintén befolyásolhatja az idegsejtek anyagcsere-működését és delíriumhoz vezethet. Efféle elektrolitszint-változások vízhajtószedés, kiszáradás és egyéb kórképek, például veseelégtelenség és rákos áttétek következményei is lehetnek. A csökkent pajzsmirigyműködés (hipotireózis) levertséggel, túlműködése (hipertireózis) pedig hiperaktivitással szövődő delíriumot okoz.

Fiatalokban a delírium rendszerint az agyat közvetlenül érintő folyamatra vezethető vissza - például fertőzésre, agyhártya- vagy agyvelőgyulladásra. Idősekben leginkább gyógyszerek vagy más szervek betegségei állnak a háttérben - így például az agyat csak közvetve érintő fertőzések, húgyúti fertőzés, tüdőgyulladás vagy influenza.

A delírium hirtelen fejlődik ki, és órák vagy napok leforgása alatt súlyosbodik. A deliráló betegek viselkedése változatos és többnyire emlékeztet az egyre súlyosabb mértékben ittas egyén magatartására.

A delírium vezető tünete a figyelem összpontosításának az elvesztése. Mivel az egyén nem tud koncentrálni, zavart szenved az új ismeretek feldolgozása és a korábban megélt események felidézése is. A hirtelen bekövetkező időbeli és - legalábbis részben - térbeli tájékozódás elvesztése (hol van most) a delírium korai jele lehet. Súlyos esetben a deliráló beteg sokszor azt sem tudja, hogy ő maga kicsoda. A gondolkodás zavaros a beteg összefüggéstelenül beszél, amely esetenként a teljes érthetetlenségig fajul. A tudatállapot a fokozott éberség és a kábultság között hullámzik. A tünetek gyakorta percek alatt változnak, és estefelé kifejezettebbek ((ezt a jelenséget "sundowning"-nak, "napnyugtatás"-nak nevezi az amerikai szakirodalom)). A deliráló beteg gyakran alszik nyugtalanul, és megfordulhat az alvás-ébrenlét ciklusa: nappal alszik, és éjjel van ébren.

Ezeket a betegeket sokszor bizarr, félelmetes látási hallucinációk zaklatják, olyan dolgokat, embereket látnak, melyek nincsenek ott. Néhányukon üldözési mánia, illetve téveszme lesz úrrá (ez utóbbi olyan téves eszmerendszer, mely rendszerint az észlelt vagy tapasztalt dolgok félreértelmezésén alapul).

A beteg személyisége és hangulata változáson mehet keresztül. Egyesek oly mértékben csendessé és visszahúzódottá válnak, hogy senki nem veszi észre, hogy valójában delirálnak. Mások agitáltságukban és nyugthatatlanságukban ide-oda járkálnak. A nyugtatók szedése után jelentkező delíriumra az álmosság és visszafogottság, amfetamint szedők, illetve nyugtatót hirtelen elhagyók delíriumára pedig az agresszivitás és hiperaktivitás a jellemző.

A delírium az ok és a súlyosság függvényében órákon, napokon át, esetleg hosszabb ideig is tarthat. Amennyiben a delírium okát nem sikerül időben megtalálni és kezelni, a beteg fokozódó mértékben aluszékonnyá válik, egyre kevésbé reagál, csak durva ingerekkel ébreszthető (ez az állapot a stupor ). A stupor kómába mehet át és halállal is végződhet. A delírium - különösen idősekben - gyakran egy másik, esetenként súlyos betegség bevezető tünete lehet.

Az enyhe fokú delíriumot nehéz lehet felismerni. A kórházi betegek körében jelentkező eseteknek akár 80%-át nem diagnosztizálják.

A legtöbb delírium-gyanús személyt kivizsgálás céljából és védelem céljából kórházi osztályra veszik fel. A diagnosztikai vizsgálatok a kórházon belül gyorsan és biztonságosan elvégezhetők, és a felismert betegségek azonnali kezelése megkezdhető.

Mivel ezt a kórállapotot súlyos (adott esetben gyorsan halálhoz vezető) betegségek is okozhatják, az orvosok a lehető leggyorsabban igyekeznek felismerni a kiváltó tényezőt, amelynek kezelése gyakran a delírium javulásával jár.

A kezelő orvos elsőként megkísérli elkülöníteni a delíriumot egyéb, mentális működéseket érintő megbetegedésektől, s ehhez a lehetőségekhez mérten sok információt gyűjt be a személy kórtörténetéről. A barátokat, családtagokat, vagy a tüneteket megfigyelő jelenlévőket kikérdezik, hogyan kezdődött a zavartság, milyen gyorsan fejlődött ki, és mit tudnak a beteg egyéb szervi és lelki betegségeiről, gyógyszerszedéséről (ideértve az alkoholfogyasztást és illegális droghasználatot is, kiváltképp fiatalok esetében). További információval szolgálhatnak zárójelentések, a rendőrség, a mentősök, illetve egyéb fellelt tárgyak, gyógyszeres fiolák vagy írások. Az utóbbiak, így egy csekkfüzet, új keletű levelek, kifizetetlen számlák vagy elfelejtett találkozók utalhatnak a szellemi működés hanyatlására. Idősebbekben a zavartság gyorsaságának kifejlődésének alapján a kezelő orvos megpróbálja a tüneteket a demenciáétól elkülöníteni, és meghatározni a beteg átlagos szellemi szintjét. Mindazonáltal az elkülönítés nehézségekbe ütközhet, ugyanis a delírium demencia talaján is kialakulhat. Emiatt a szellemi működés gyors hanyatlásával járó állapotokat - még akkor is, ha amúgy demens betegről van szó - delíriumként kezelik, egész addig, amíg annak ellenkezője be nem bizonyosodik.

A nyugtalansággal, hallucinációkkal, téveszmékkel vagy üldözési mániával járó eseteket az egyéb pszichiátriai rendellenességekhez társuló pszichózistól kell elkülöníteni, így például a mániás-depressziós állapottól, illetve a skizofréniától. Ezekben az esetekben nem jellemző a zavartság és az emlékezetkiesés, és a tudatéberség sem változik. Az időskorban kezdődő pszichózis, mindazonáltal, rendszerint delírium vagy demencia következménye, míg az egyéb pszichiátriai betegségek következtében fellépő pszichózis ritkán kezdődik ebben az életkorban.

A fizikális vizsgálat mellett szükséges a neurológiai vizsgálat. Vér- és vizeletvizsgálatokat is végeznek, így például bakteriológiai tenyésztéssel fertőzésre utaló jeleket keresnek. CT- vagy MRI-vizsgálat indokolt lehet. Fiatalokban és idősebb betegben is szükséges lehet a gerinccsapolás és likvórvétel. Ezzel az eljárással zárható ki a fertőzés és a vérzés.

A legtöbb deliráló beteget a kezelés idejére kórházba utalják. Ennek ellenére, amennyiben a delírium oka nyilvánvaló és könnyen kiküszöbölhető (például egy gyógyszer), továbbá az érintettet családtagjai ápolni tudják, a beteg otthon is ellátható.

A kezelés a kiváltó októl függ. A fertőzéseket antibiotikumokkal, a kiszáradást folyadékok és elektrolitok pótlásával, az alkoholelvonás miatt fellépő nyugtalanságot benzodiazepinekkel (és az alkoholfogyasztás további mellőzésével) kezelik.

Általános intézkedésekre is szükség van. A környezetnek lehetőleg csendesnek és nyugodtnak kell lennie. A személyzetnek és a családnak minden alkalmat meg kell ragadnia, hogy megnyugtassa a beteget, segítsen az időbeli és térbeli tájékozódásban, és elmagyarázza beavatkozásokat és egyéb történéseket. A deliráló betegek fogékonyak a szövődményekre. Felléphet kiszáradás, alultápláltság, inkontinencia, felfekvés, balesetek (elesés). Ezeknek az elkerülése gondos figyelmet igényel.

A szélsőséges mértékben nyugtalan és hallucináló betegeket meg kell akadályozni, hogy magukban vagy ápolóikban kárt tegyenek. Ilyen esetekben a családtagokat arra bátorítják, hogy maradjanak az ápolt mellett, vagy a beteget a nővérszoba közelébe helyezik el. A kórházi kezelés során azonban néha a beteg rögzítése (párnázott kötszerrel) is szükségessé válhat - például, ha meg akarják akadályozni, hogy kihúzza a bekötött infúziókat. A rögzítéseket óvatosan helyezik fel, gyakran meglazítják és idejekorán eltávolítják, mivel rendkívül kellemetlen a beteg számára és nyugtalanságát is fokozhatja.

A nyugtalanság kezelésében gyógyszereket csak akkor vetnek be, ha minden egyéb eljárás hatástalan. A legtöbb agitált beteg esetében a választandó szerek az antipszichotikumok vagy a nyugtatók, így például a benzodiazepinek. Ez utóbbi gyógyszerek különösen hatékonyak a hosszan tartó, jelentős alkoholfogyasztást követő alkoholelvonás következtében fellépő delírium kezelésében. A nyugtatók rendelésekor körültekintően kell eljárni, különösen akkor, ha idős betegről van szó, ugyanis ezek a szerek fokozhatják a nyugtalanságot és a zavartságot, és elfedhetik a háttérben álló egyéb betegségeket.

A legtöbb deliráló beteg teljesen meggyógyul, ha a kórfolyamat okát sikerül hamar azonosítani és kezelni. Bármely okból bekövetkező késedelem jelentősen csökkenti a teljes gyógyulás esélyét. Még kezelés esetén is előfordul, hogy néhány tünet hetekig, hónapokig fennáll, és csak lassú javulás észlelhető. Néhány esetben a delírium demenciához hasonló krónikus agyi működészavarba torkollik.

A kórházi betegek közül a delíriumban is szenvedőknél akár 10-szer nagyobb eséllyel következhetnek be szövődmények (beleértve a halálos kimenetelt is) mint a nem delirálóknál. A deliráló kórházi betegek, kiváltképp az időskorúak, hosszabb időt töltenek kórházban, nagyobb a kezelési költségük, és a kórházi kezelés végeztével hosszabb ideig tart a gyógyulásuk.