Mivel a tünetek alvás közben jelentkeznek, először rendszerint a hálótárs veszi észre. Az alvási apnoe mindegyik formájánál a légzés kórosan lelassul, felületessé válik, vagy 10 másodpercet meghaladóan (néha akár 1 percre is) teljesen leáll, majd újraindul.

Az obstruktív alvási apnoe szindrómában a leggyakoribb panasz a horkolás, melyet a levegő kapkodása, fuldoklás, légzésszünetek és hirtelen ébredések epizódjai szakítanak meg. Súlyos esetben éjszaka ismételt fuldoklási roham jelentkezik, az alvás alatt fellépő elzáródás miatt, melyet napközben akaratlan elbóbiskolások követnek. A nappali elszunyókálás akadályozhatja a nappali munkát, és csökkentheti az életminőséget. Az emlékezet romolhat, a libidó csökkenhet és személyiségváltozás léphet fel. Az obstruktív alvási apnoés betegekben a szélütés, a szívroham és a magas vérnyomás kockázata fokozott. Amennyiben az elzáródásos apnoék óránkénti száma meghaladja a húszat, a halálozási kockázat is nő.

A súlyosan túlsúlyos betegekben az obstruktív alvási apnoe mellett gyakran fordul elő az elhízottság-hipoventilláció szindróma (Pickwick-szindróma). A túl vastag zsírszövet gátolja a mellkasfal mozgásait, és ezáltal csökken a tüdőbe jutó levegő mennyiség. A rekeszizom alatti vastag zsírréteg a tüdők összenyomása révén okoz felszínes légzést. A garat körül felhalmozódó nagy mennyiségű zsír pedig a légutak szűkítése révén csökkenti a légáramlást.

A centrális alvási apnoe szindrómában rendszerint nincs horkolás, azonban a légzés kóros jellegzetességeket mutat, például a Cheyne-Stokes-légzés (periódikus légzés). Ebben a kóros légzéstípusban a légvétel fokozatosan felgyorsul, majd fokozatosan lelassul, rövid időre leáll, majd újraindul, és a kör kezdődik elölről. A ciklusok 30 másodperc és 2 perc között zajlanak le.

Az alvási apnoe minden formájában, az alvászavarok nappali álmossághoz, kimerültséghez, ingerlékenységhez, reggeli fejfájáshoz, a gondolkodás lassulásához és koncentrációs zavarokhoz vezethetnek. Az oxigén vérszintjének a csökkenése jelentős mértéket érhet el, emiatt szívritmuszavarok jelentkezhetnek, és a vérnyomás emelkedhet.

A hosszan tartó, súlyos alvási apnoe, bármely típus legyen is, végül szívelégtelenséghez és a tüdő működészavaraihoz vezet. Ezek miatt a szív nem képes elegendő vért pumpálni a testbe, és a tüdő nem képes elegendő oxigént felvenni és kellő mennyiségű széndioxidot leadni a szervezetből.

A betegség korai szakaszában a diagnózist gyakran a hálótárs elbeszélése alapján állítják fel. A partner gyakran arról számol be, hogy az illető hangosan horkol, időnként nem vesz levegőt, fuldokolva, ijedten riad fel álmából, és a nap folyamán egyre fáradtabb lesz. A beteg elaludhat például TV nézés közben, megbeszéléseken vagy akár vezetés közben is.

A diagnózist megerősíteni és a kórkép súlyosságát felmérni legjobban alváslaboratóriumban lehet. Elektroenkefalográfiával (EEG) az alvásfázisok közötti váltásokat lehet figyelemmel kísérni. A szem köré helyezett elektródokkal a REM-alvás alatti szemmozgások regisztrálhatók (ezt az eljárást elektrookulográfiának nevezik). A vér oxigénszintjét a fülcimpára vagy az ujjra csatolt elektródával mérik (oximetria). Az orrnyílások elé helyezett eszközzel a légáramlást mérik, és a légzőmozgásokat és a légzésmintát egy, a mellkasra helyezett elektródával vagy mérőeszközzel követik. Ezekkel a módszerekkel az obstruktív alvási apnoe elkülöníthető a centrális formától.

Obstruktív alvási apnoe: Jó hatású a testsúlycsökkentés, a dohányzás elhagyása és a túlzott alkoholfogyasztás kerülése. A kifejezetten horkolók, és azok, akik gyakran fuldokolnak álmukban jól teszik, ha nem fogyasztanak alkoholt, és nem szednek altatót, antihisztamint vagy egyéb, álmosságot okozó szert. Az orr fertőzései és allergiás megbetegedései kezelendők.

A horkolás csökkenhet, ha az ágy fejét megemeljük, vagy a beteg oldalfekvésben alszik. Speciális, a hátra szíjazható, horkolás elleni párnával megakadályozható, hogy a beteg a hátán aludjon. A sokféle változatban beszerezhető, többi, horkolást csökkentő készülék rendszerint csak enyhe horkolás esetén válik be, és nem csökkenti az obstruktív apnoét. Amennyiben a súlyos fokú horkolás kezelést kíván, a szájpad hátsó részén lógó nyelvcsap (uvula) sebészi eltávolítása, az ún. uvulopalatoplasztika jön szóba.

A fogorvosok által a szájba helyezett, eltávolítható eszközök számos esetben csökkentik az elzáródásos apnoét (és a horkolást). Ezek a csak alvás alatt viselt eszközök hozzájárulnak a légutak nyitva tartásához. A legtöbb ilyen eszköz a két fogsor közé kerül, és előre nyomja az alsó állkapcsot, ezáltal megakadályozza, hogy a nyelv hátracsúszva elzárja a garatot. Más készülékek a nyelvet tartják elöl.

Amennyiben a fenti módszerek nem válnak be, a folyamatos pozitív nyomású lélegeztetés (CPAP - continuous positive airway pressure) lehet jó hatású. Ilyenkor a nyomás alatt álló szobalevegő egy maszkon át jut a betegbe. A fokozott nyomás a belégzés alatt nyitva tartja a légutakat. A használat első két hetében a maszk viselése kényelmetlen lehet, és az orrjáratok kiszáradhatnak. A folyamatos használattal azonban ezeket a kényelmetlenségeket sok beteg megszokja. Légpárásító beiktatása elősegíti a hozzászokást.

A légút garati szakaszának a műtéti kiszélesítését (uvulopalatofaringoplasztika) esetenként elvégzik ugyan, azonban siker rendszerint csak enyhe fokú obstruktív alvási apnoéban várható.

Centrális alvási apnoe:Amennyiben lehetséges a háttérben álló okot kezelik. A szívelégtelenség súlyosságának az enyhítésére gyógyszerek adhatók. Az obstruktív betegségben szenvedőkhöz hasonlóan a CPAP kezelés ezeknél a betegeknél is gyakran hatékony. Orrszondán át adott oxigén (nem túlnyomással) szintén jó hatású lehet. Esetenként acetazolamidot és teofillint adnak, melyek serkentik a légzést.