Száz évvel ezelőtt az emberek többsége balesetek vagy súlyosabb fertőzések következtében hamarosan meghalt. Még a szív- és rákbetegek is csak alig remélhették, hogy a betegség diagnosztizálása után hosszabb ideig élhessenek, és legtöbben alig kaphattak vigasztaló szavaknál többet orvosuktól.
Manapság a halált inkább valamennyi ideig késleltethető eseménynek tekintik, és kevésbé az élet fontos részének. A különféle orvosi beavatkozásoknak köszönhetően a szív- és rákbetegségben, krónikus obstruktív tüdőbetegségben, tüdőgyulladásban és demenciában szenvedők, a szélütésen átesettek élettartama általában nő, életük minősége, életműködéseik még évekig jók maradhatnak. Vannak esetek, mikor e beavatkozások következtében az élettartam ugyan nő, de az élet minősége és az életműködések romlanak.
A betegség kimenetelének megtárgyalása, a halált és a haldoklást is beleértve, az
egészségügyi ellátás fontos részét képezi. Ilyen beszélgetések alkalmával az orvos és a
beteg különböző kifejezéseket használnak, és különbözőképpen viszonyulnak hozzá. A
betegeknek általában meg kell próbálniuk megérteni helyzetüket és a jövőben várható
folyamatokat, és eldönteni, milyen lehetséges gyógykezelést tartanak fontosnak, illetve
mennyiben számítanak a család támogatására. 
Azokkal a
betegekkel, akik nem szívesen beszélnek orvosukkal a halálról és a haldoklásról, meg kell
értetni, hogy később esetleg nem lesz lehetőségük beleszólni az őket érintő kérdések
eldöntésébe.
