MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD
Kereséshez »
Tartalomjegyzékhez »
127. FEJEZET - Antibiotikum okozta vastagbélgyulladás
Az antibiotikum-szedése következtében kialakuló vastagbélgyulladást (kólitiszt) az
antibiotikum hatására elszaporodó nem szokványos baktériumok okozzák.
Sok antibiotikum megbontja a bélben levő baktériumok típusainak és mennyiségének
egyensúlyát. Emiatt egyes, betegséget okozó baktériumok elszaporodnak, és kiszorítanak más
baktériumokat. A leggyakrabban túlszaporodó és fertőzést okozó baktérium a Clostridium
difficile. Ez két olyan toxint termel, amelyek a vastagbél-nyálkahártyát károsíthatja.
Szinte minden antibiotikum kiválthatja a betegséget, leggyakrabban azonban a
klindamicin, a penicillinek (pl. ampicillin) és a cefalosporinok (pl. cefalexin)
felelősek. Az eritromicin, a szulfonamidok (pl. szulfametoxazol), a klóramfenikol, a
tetraciklin és a kinolonok is sokszor okoznak vastagbélgyulladást.
AClostridium difficilefertőzés leggyakrabban az antibiotikum szájon át
történő alkalmazásakor lép fel, de injekciós vagy intravénás használatnál is előfordul. Az
antibiotikum okozta vastagbélgyulladás kialakulásának kockázata a korral emelkedik.
Panaszok, tünetek
A tünetek általában még az antibiotikum szedése alatt jelentkeznek. A betegek
egyharmadánál azonban a kezelés befejezése után 1-10 nappal lépnek csak fel, egyes
pácienseknél pedig csak 6 héttel vagy annál is később jelentkeznek.
A tünetek a fertőzés fokától függően, az enyhén laza széklettől a véres hasmenésig, a
hasi fájdalomig és a lázig terjednek. A legsúlyosabb esetekben életveszélyes kiszáradás,
alacsony vérnyomás, toxikus megakolon
és a vastagbél
átlyukadása (perforációja) léphet fel.
Kórisme
Az antibiotikum okozta bélgyulladás gyanúja akkor igazolódik, ha a székletmintában
kimutatják aClostridium difficileáltal termelt toxinok egyikét. A toxin az enyhe
betegségben szenvedők 20%-ában, míg a súlyos betegek 90%-ában található meg. Néha
két-három székletmintára is szükség van a toxin azonosításához.
A betegséget a gyulladt vastagbél alsó szakaszának (szigmabélnek) szigmoidoszkópos
(merev vagy hajlékony képalkotó eszköz segítségével végzett) vizsgálatával is
azonosítani lehet. Kolonoszkóppal (hosszabb, hajlékony képalkotó eszközzel) a teljes
vastagbél átvizsgálható, amennyiben a beteg terület a szigmoidoszkóppal már nem elérhető
részeken van. Ezekre a vizsgálatokra azonban általában nincs szükség.
Kezelés
Ha a betegnél hasmenés lép fel az antibiotikus kezelés során, a gyógyszer adását
azonnal leállítják, hacsak nem létfontosságú. A bél mozgását lassító szerek, például a
difenoxilát, általában ellenjavalltak, meghosszabbítják ugyanis a betegséget azáltal,
hogy a toxint tovább tartják a bélben. Az antibiotikum által kiváltott hasmenés,
amennyiben nem alakultak ki szövődmények, 10-12 nappal a szedés abbahagyása után
általában megszűnik. Ha ez bekövetkezik, további kezelés nem szükséges. Ha azonban
fennmaradnak enyhe tünetek, a kolesztiramin hatásos lehet, valószínűleg azért, mert
megköti a toxint.
A legtöbb súlyos esetben a metronidazol nevű antibiotikum hatékony aClostridium difficileellen. A vankomicint a legellenállóbb és
legsúlyosabb esetek kezelésére tartják fenn. Az esetek 20%-ában a tünetek visszatérnek,
ez esetben az antibiotikumos kezelést meg kell ismételni. Ha a hasmenés rendszeresen
visszatér, hosszabb antibiotikumos kezelésre lehet szükség. Egyes esetekben szájon adott
laktobacillus, vagy közvetlenül rektálisan bejuttatott bacteroides preparátummal
próbálják visszaállítani a bélflórát, ezeket a kezeléseket azonban nem alkalmazzák
rutinszerűen.
Nagyon ritkán a betegség olyan súlyos, hogy a beteget kórházba kell utalni, ahol
intravénás folyadékot, elektrolitokat (pl. nátriumot, magnéziumot, kálciumot és
káliumot), esetleg vérátömlesztéseket kap. Egyes esetekben életmentő beavatkozásként
részleges ileostómiára (a vékonybél és a hasfalban vágott nyílás között kialakított
kapcsolat, ami eltereli a székletet a vastagbél és a végbél felől), vagy a vastagbél
teljes eltávolítására van szükség.