A sportsérülések leggyakoribb oka a túlterhelés, mely általában a helytelen edzési módszereknek következménye: a testedzést végző nem hagy elegendő időt a regenerálódásra edzés után, vagy nem áll le a tréninggel, ha fájdalmat érez. Minden alkalommal, ha az izmokat az erőteljes tornagyakorlatok túlterhelik, az izomrostok egy része megsérül, és más részük elhasználja a rendelkezésére álló energiát, mely egy szénhidrát, a glikogén formájában raktározódik. Az izomrostok gyógyulásához és a glikogén pótlásához több mint 2 nap kell. Mivel csak az ép és megfelelően táplált rostok működnek jól, az egymáshoz időben közeli, erőteljes edzések lényegében ugyanolyan teljesítményt kívánnak a kevesebb egészséges rosttól, s ezzel nő a sérülések veszélye. Ha a fájdalom első jelére, mely a legtöbb esetben megelőzi a túlerőltetéses-szakadásos sérüléseket, a sportoló abbahagyja az edzést, a rostok károsodása megelőzhető, és a regeneráció is gyorsabb. Ugyanakkor a fájdalom mellett folytatott tréning még több rost elszakadását idézi elő, mellyel súlyosbodik a sérülés, és kitolódik a regeneráció is.

A test kisebb anatómiai hibái is hajlamosítanak a sportsérülésekre, mivel ezek miatt egyes részekre fokozott terhelés esik. Ha pl. a lábak hossza különböző, akkor a hosszabb láb csípő- és térdízületét nagyobb terhelés éri. Ugyanilyen hatású az is, ha valaki az út töltésén fut; mivel sorozatos ütések érik azt a lábat, amellyel a kissé magasabban fekvő részre lép, nagyobb a fájdalom és a sérülés veszélye az egyik oldalon. Ha a gerinc deréktáji görbülete nagyobb a szokásosnál (lordózis), a baseball- vagy a golfütőt meglendítve hátfájás jelentkezhet.

A láb-, a lábszár és a csípősérüléseket okozó tényezők közül a leggyakoribb a túlzott pronáció - a láb külső élen gördülése a földet érés után. Az enyhe fokú pronáció nem tekinthető kórosnak, sőt segít megelőzni a sérüléseket, mivel a lábat érő ütés jobban eloszlik a talp egészén. A túlzott pronáció azonban fájdalmat okoz a lábban és a térdben. Ilyenkor a bokák olyan rugalmasak, hogy a lábboltozat ívei járás vagy futás alatt a földhöz érnek, lúdtalpszerű megjelenést kölcsönözve. Azok a futók, akiken túlzott pronáció figyelhető meg, hosszabb futás után térdfájdalomra panaszkodhatnak.

Ha viszont a bokaízület merev, akkor az ellenkező probléma léphet fel, azaz túl kicsi a pronáció. Ilyen esetben a lábboltozat íve nagyon magas, és nem csillapítja jól a rázkódást, emiatt fokozódik a láb kis csontjaiban a repedések (fáradásos törések) kialakulásának veszélye.

Az a mód is, lehet oka az alsó végtagban jelentkező fájdalomnak, ahogyan a lábak csatlakoznak a csípőcsonthoz (medencéhez), különösen széles csípőjű nőkben. Ilyen esetekben befelé hajló térd alakul ki (O-láb), a térdkalács oldalirányú eltolódásával. A térdkalácsra ható megterhelés idézi elő a fájdalmat. A széles csípő egy másik szerkezeti egységre, az úgynevezett iliotibiális szalagra is fokozott terhelést ró, melynek következtében a medence külső részétől a combok külső oldalán lefelé sugárzó fájdalom észlelhető.

Az izmok, inak és szalagok, ha olyan nagy erő hat rájuk, mely meghaladja teherbíró képességüket, elszakadnak. Sérülés következhet be például akkor, ha túlságosan gyengék vagy merevek egy bizonyos gyakorlathoz. Az ízületek hajlamosabbak a sérülésre, ha a támasztásukat biztosító izmok és szalagok gyengék, pl. rándulás után. A csontritkulás miatt meggyöngült csontok könnyen eltörhetnek.

A legtöbb sérülést az ismétlődő mozdulatoknak az érzékeny szövetekre gyakorolt megterhelése, az idült túlerőltetés-szakadás okozza. Ez különösen jellemző anatómiai rendellenesség esetén, melynek következtében bizonyos testtájakra nagyobb terhelés jut, mint a többire. Emellett a sportsérülés sokkal valószínűbb akkor, ha nem melegítenek be kellőképpen (kényelmesen megmozgatják az izmokat) az erőteljes edzés előtt. A sportsérülések jelentős tényezői a helytelen technikával végzett gyakorlatok. A leggyakoribb okot azok a gyakorlatok képezik, melyek során az ízületek instabil szögbe kerülnek, így a lágyrészek terhelését növelik, vagy a szalagokat túlerőltetik

Edzés során a túl gyorsan vagy az igen nagy megterheléssel végzett izomgyakorlatok is sérüléshez vezethetnek.

A sport- vagy egyéb csont- és izomrendszeri sérülések diagnózisa során az orvos kikérdezi a beteget arról, hogy a sérülés mikor és hogyan történt, és milyen szabadidős vagy munkahelyi tevékenységet végez az utóbbi időben vagy rendszeresen, és hogy volt-e változás annak intenzitásában. Ezután következik a sérült terület vizsgálata. Néha a beteget szakorvoshoz kell küldeni további vizsgálatokra. A diagnosztikus vizsgálatok általában a következők: röntgen, komputertomográfia (CT), mágneses rezonancia vizsgálat (MRI), ultrahang, csontszcintigráfia, kettős-energiájú röntgen abszorpciometria (DEXA), artroszkópia (ízületi tükrözés), elektromiográfia (elektromos izomvizsglat), valamint az ízület és az izom működésének számítógépes értékelése.

Az intenzív edzések közé beiktatott legalább 2 napos szünet vagy a test különböző részeit felváltva terhelő gyakorlatok segítenek megelőzni az idült sérüléseket. Egyes edzőprogramok az 1 napos kemény tréninget a következő napon pihenéssel vagy könnyű testedzéssel váltogatják. A gyakorlatok típusát is lehet változtatni, hogy más testrészek terhelődjenek. Ha egy atléta naponta kétszer edz, minden nehéz gyakorlatot legalább 3 könnyűnek kell követnie (például egy kemény reggeli edzést lazább gyakorlatnak kell követnie délután és a másnapi két alkalommal). Csak az úszók képesek egy nehéz és egy könnyű edzést tartani minden nap sérülés nélkül. A víz felhajtó ereje védi az izmokat és az ízületeket.

A sérülések elkerülése céljából megerőltető torna előtt be kell melegíteni. Az izmok könnyű gyakorlatokkal 3-10 perc alatt bemelegíthetők, így rugalmasabbak lesznek, és jobban ellenállnak a sérüléseknek. A bemelegítésként végzett aktív mozgás jobban felkészíti az izmokat az erősebb gyakorlatokra, mint a passzív módszerek, pl. a melegvíz, a melegítőpárna, az ultrahang vagy az infravörös lámpa. Az utóbbiak ugyanis nem fokozzák lényegesen a véráramlást.

A tapasztalat szerint nyújtó gyakorlatokkal nem előzhetők meg a sérülések, de az tény, hogy a megnyújtott izmok összehúzódása hatékonyabb, és teljesítménye jobb. A károsodás elkerülésére a nyújtó gyakorlatokat a bemelegítés vagy az edzés után kell végezni, és minden nyújtás csak annyira legyen megterhelő, hogy közben tízig lehessen számolni.

A levezető gyakorlatok - fokozatos lelassulás az edzés befejezése előtt - fenntartják a fokozott véráramlást, és segítenek a szédülést megelőzni. Az intenzív edzés hirtelen abbahagyásakor, a vér a láb vénás ereiben gyűlik össze, s ezzel időlegesen csökken a fej vérellátása. Az eredmény szédülés, sőt ájulás is lehet. A levezetés eltávolítja a bomlástermékeket, pl. a tejsavat, az izmokból, de nem képes meggátolni a másnap fellépő izomlázat, melyet az izomrostok sérülése okoz.

Az erősítő gyakorlatok segítenek megelőzni a sérüléseket. A rendszeres, tartós (aerobic) tréning lényegesen nem növeli az izmok méretét és erejét. Az izmok megerősítésének egyetlen módja a fokozatosan növekvő ellenállással szemben végzett edzés, mint az egyre intenzívebb sportolás, az egyre nehezebb súlyok emelése vagy a speciális erősítőgépekkel végzett tréning. A gyógyult izmok és inak erejének viszszanyerésére irányuló rehabilitációs gyakorlatok általában súlyemelésből vagy ellenállással szembeni nyomásból állnak, 8-12-es sorozatokkal, legfeljebb másnaponként.

A láb problémái, például a túlzott pronáció, gyakran korrigálhatók ortopéd-betétekkel. A betétek rugalmas, félkemény vagy kemény anyagból készülnek, különböző hosszúságúak, és jól kell, hogy illeszkedjenek egy megfelelő futócipőbe. A rögzített betétek már a vásárlásakor a cipőkben vannak. A jó edzőcipő sarokrésze (a cipő hátsó része, mely körülveszi a sarkat) merev, hogy jól tartsa a sarkat mozgás közben, a belső résznél van egy támasz, mely meggátolja a túlzott pronációt, és párnázott peremű, hogy tartsa a bokát. A cipőben elegendő helynek kell lennie a betét számára. Az ortopéd betétek általában l betűjellel csökkentik a cipő szélességét; pl. a D szélességű cipő betéttel együtt C szélességűvé válik.

A sportsérülések kezelésének első teendői szinte minden esetben a következők: pihentetés, jegelés, rugalmas pólyázás és felpolcolás. A sérült részt azonnal pihentetni kell a belső vérzések és duzzanat korlátozása, valamint a sérülés romlásának megakadályozása érdekében. A jegelés csökkenti a gyulladást és a fájdalmat. A sérült rész rugalmas fáslival való bepólyázása és felemelése a szív szintje fölé korlátozza a duzzanatot. A boltokban kapható jégakkut vagy egy zacskó tört vagy kásás jeget - mely jobban igazodik a test görbületeihez, mint a jégkocka - törölközőbe csavarva 10 percre kell a sérülést részre helyezni. A rugalmas pólyával a jeges zacskó lazán a sérüléshez erősíthető. A sérült végtagot fel kell polcolni, de a jegelést 10 perc után abba kell hagyni, majd 1-1,5 óra múlva 10 percre ismét vissza kell tenni. Az eljárás 24 órán belül többször megismételhető.

A jég többféle hatással csökkenti a fájdalmat és a duzzadást. A sérült részek azért dagadnak meg, mert az erekből folyadék szivárog a szövetekbe. A hideg hatására az erek összehúzódnak, és kevésbé engedik át a folyadékot, így a sérült részben csökken a folyadék mennyisége és a duzzanat. A sérülés fölötti bőr hűtésével enyhíthető a fájdalom és az izomgörcs. A hideg ezen kívül korlátozza a szövetek pusztulását is.

Ha azonban a jegelést túl sokáig alkalmazzák, a szövetek károsodhatnak. Amennyiben a bőr hőmérséklete 15 °C-ra csökken, a lehűlt terület vérerei reflexesen kitágulnak. A bőr kipirul, forró tapintású lesz és viszket, esetleg érzékeny is.

Olykor a sérült ízületbe vagy a környező szövetekbe a fájdalom és a duzzanat csökkentésére kortikoszteroid injekciót is adnak a pihentetés mellett. A kortikoszteroidok azonban késleltethetik a gyógyulást, növelik az inak és a porc károsodásának kockázatát, és lehetővé teszik, hogy a beteg a sérült ízületet azelőtt használja, mielőtt az teljesen meggyógyult volna, ezzel várhatóan súlyosbítva a sérülést.

A táplálék-kiegészítőként szedett glukózamin és kondroitin-szulfát segít a sérült ízületet helyreállítani. Ezeket azonban legalább 6 hónapig kell szedni.

A fizikoterápiás szakember a kezelési tervbe a gyógytornán kívül beépíthet még hideg, meleg, elektromos, ultrahangos, húzatásos kezelést és vízi tornát. A fizikoterápiás kezelés hossza a sérülés súlyosságától és bonyolultságától függ.

A sérülés gyógyulásáig kerülni vagy módosítani kell azokat a tevékenységeket vagy sportokat, melyek azt okozták. Helyettük más tevékenységet kell találni, mely nem terheli meg a sérült testrészeket. Ez előnyösebb, mint tartózkodni minden mozgástól, mert a teljes inaktivitás hatására az izmok veszítenek tömegükből, erejükből és szívósságukból. Ha például valaki egy hétig pihen, akkor legalább 2 hét edzés szükséges ahhoz, hogy a sérülést megelőző edzettségi szintet elérje. Helyettesítő gyakorlatként a következők ajánlhatók: a lábszár vagy a láb sérülésekor biciklizés, úszás, síelés, evezés; a láb felső részének (comb) sérülése esetén futás helyben vagy futószőnyegen, úszás és evezés; a derék sérülésekor biciklizés és úszás; és a váll vagy a kar sérüléseiben futás, illetve korcsolyázás.